Amíg egyes településeken továbbfejlesztették, addig több helyen elhanyagolttá váltak a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákamozgalom során felélesztett népi fürdők. A kalákamozgalom XXIV. kiadásának köszönhetően idén a Kis-Homoród völgyében fekvő Homoródkarácsonyfalva népi feredője újult meg. Karácsonyfalva Dungó-feredőjét még 2006-2007-ben rázták fel több éves álmából a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka résztvevői. A mostani megújulás lehetőségét a budapesti Ars Topia Alapítvány, a sepsiszentgyörgyi Vinca Minor Egyesület, a Dungó Kulturális Egyesület, a Homoródkarácsonyfalvi Közbirtokosság, valamint Oklánd község lakói és támogatói biztosították. A társasmunka nagyban mozgósította a falubelieket is. A nagyrészt magyarországi tájépítész egyetemistákból, ugyanakkor helybéli ácsokból, álló csapat természetes és helyi anyagok felhasználásával felújította a meglévő építményeket, a helyszínt pedig kibővítette egy kapuval, tűzrakóval, meleg vizes medencével és egy teaházzal. A résztvevők az egész napos munkálatok után minden este előadásokon és tematikus beszélgetéseken vehettek részt.

Adásunkban utánajárunk annak, hogy mit jelentett régen, és mit képvisel ma a homoródkarácsonyfalviak számára a Dungó feredő; melyek a hozzá kapcsolódó jövőbeli elképzelések; miért érdemes ellátogatni Homoródkarácsonyfalvára.

Benedek Enikőt, a Dungó Kulturális Egyesület elnökét, Szentpáli Géza helybélit, Orbán Csabát, a kaláka helyi koordinátorát, Cseke Miklós oklándi polgármestert, Fodor Olga és Hadnagy Lajos homoródkarácsonyfalvi lakost, Lukács Péter önkéntest, valamint Herczeg Ágnest, az Ars Topia Egyesület elnökét, a kaláka irányító tájépítészét hallják a mai félórában.

Hallgassa meg a műsort!