A Világbank igazgatótanácsa egyhangúlag elnökévé választotta Donald Trump jelöltjét, David Malpass közgazdászt.

A 63 esztendős Malpass beiktatása kedden lesz, megbízatása öt évre szól. A globalizmus iránt köztudomásúan gyanakvással viseltető Malpass volt az egyetlen jelölt, miután az amerikai elnök februárban őt nevezte meg. A Világbankot 1944-ben, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy időben alapították, az amerikai Bretton Woodsban rendezett konferencián a világ szegénységének csökkentése és fejlesztési tervek finanszírozása céljából. Hagyományosan amerikai a vezetője, míg az IMF élére hagyományosan európai jelöltet választanak.