Amióta 2015-ben megjelent A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, többször is hallottam, hogy az MTA egyfolytában változtatja a szabályokat. Vajon tényleg így van? Mielőtt választ kapnának a kérdésre, ismét időutazásra hívom Önöket.

1832-ig ugrunk vissza, amikor megjelent a harminckét lapos első magyar helyesírási szabályzat hétszázötven példányban. A Magyar Tudós Társaság, azaz a későbbi Magyar Tudományos Akadémia adta ki „Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai” címmel.

Csupán az akadémiai kiadványok helyesírásának egységesítése volt a cél, a szabályokat azonban még a társaság tagjainak sem volt kötelező betartani. A bevezetőben ugyanis ez állt: „a Társaság szabadjokra hagyja még tagjainak is, hogy e’ szabásokat… általlátásukhoz képest követhessék”.

Ebben a szabályzatban rögzítették a hangjelölésül szolgáló betűk állományát és formáját; akkoriban 38 betűből állt az ábécé. A maihoz képest hiányzott a dz és a dzs betű, a jelenlegi c elődje pedig a cz volt, és a cs után következett a felsorolásban. Az olyan tőszavakban, mint például az asszony csonkítva jelentek meg a kétjegyű mássalhangzók, az összetett szavak tagjait pedig nemcsak kötőjellel, hanem egybe is lehetett írni. Emellett az a névelő, valamint az s kötőszó elejére hiányjelet kellett tenni.

A következő nagyobb horderejű szabályváltozás 1876-ban volt, ugyanis akkor jelent meg A magyar helyesirás elvei és szabályai a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában. Eszerint el lehetett hagyni a hiányjeleket, a mely, milyen, illetve az olyan névmásokban pedig a kettőzött lly-t az egyszerű ly váltotta fel.

Mivel az új kiadás sokakat összezavart, az MTA Nyelvtudományi Bizottságának tagja, Simonyi Zsigmond a helyesírás szabályainak újabb felülvizsgálását és korszerűsítését javasolta az Akadémiának. 1901-ben így jelent meg A magyar helyesírás szabályai legelső kiadása.

Az iskolákban is gond volt a helyesírási szabályzat miatt, ezért az akkori vallás- és oktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula arra kérte Simonyit, hogy dolgozzon ki egy rövid és könnyen érthető szabályzatot a diákoknak. Simonyi az MTA-hoz benyújtott módosítási javaslataiból „egyszerűbben fogalmazott kivonatot készített”, amelyet végül 1903-ban adtak ki Iskolai helyesírás címmel. 

1922-ben újra megjelent A magyar helyesírás szabályai, 1954-ben pedig azonos címmel, formailag az előző kötet 10. kiadásaként, néhány fontosabb módosítással újabb szabályzatot adott ki az Akadémia. Ez annyiban tért el az elődeitől, hogy a kidolgozói közvélemény-kutatást is végeztek a megjelenése előtt, az eredményeket pedig figyelembe vették a szerkesztésnél. Ugyanakkor ez a szabályzat teremtette meg a helyesírás egységét, mivel 1954-től rendelet írta elő, hogy minden egyes sajtótermék előállításánál az új szabályzat szerinti helyesírást kell figyelembe venni. A 11. kiadás 1984-ben jelent meg azonos címmel, a dz és a dzs ekkor vált az ábécénk teljes jogú tagjává, a szabályzathoz tartozó szótár pedig jelentősen megújult. Ma a 12. kiadást forgatjuk, amely 2015-ben, vagyis harmincegy évvel a 11. kiadás után jelent meg. Az Akadémia az előszóban indokolta meg a döntést: „Időről időre (húsz-harminc évenként) szükség van a mindenkori szabályzat módosítására, a nyelv változásainak hozzáigazítására.”