Tegnap Románia, a romániai igazságszolgáltatás volt a fő téma az Európai Unióban. Tekintsük ismertnek a történteket: „Bukarest a nap folyamán egymás után kapta a jelzéseket az EU alapintézményeitől és Románia szövetségeseitől: tartózkodjon a jogállamiság tekintetében visszalépést jelentő intézkedésektől.” Továbbá: „Korábban Klaus Johannis államfő azzal vádolta a PSD-ALDE koalíciót, hogy korrupt politikusai felelősségre vonását megakadályozandó igyekszik korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét.”
Továbbá: Frans Timmermans „kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul vissza kell terelnie a reformfolyamatot a helyes útra (…), ugyanakkor tartózkodnia kell az olyan intézkedésektől, amelyek veszélybe sodorhatják az elmúlt évek megvalósításait.”
És tegyük hozzá, mert fontos: olyan ismert személyek, mint az említetteken kívül Manfred Weber, Guy Verhofstadt és Antonio Tajani is felszólította a „román hatóságokat”, hogy vessenek véget a „bírói függetlenség megsértésének” és Laura Codruta Kövesi „meghurcoltatásának”. (Mindezek a kiállások természetesen semmi összefüggésben nincsenek a Kövesi által elsimított Microsoft- és EADS-dossziékkel meg hasonlókkal…)
Bukarest reagált. S nem csupán a kormányfő, hanem a Legfelsőbb Bírói Tanács, az igazságszolgáltatás függetlenségének legfőbb intézményes biztosítója, a legmagasabb szakmai testület is érvekkel válaszolt a „jelzésekre”: függetlenséget sértenek, politikai beavatkozást jelentenek a román igazságszolgáltatás ügyeibe.
Én a magam kérdéseit teszem fel, elvben messzemenően egyetértve azzal, hogy „fontosabb, mint valaha többet tenni a jogállam és az uniós alapértékek érvényesítéséért” – minden egyes tagállamban. Hiszen valóban „a szervezet egészének működése függ attól, mennyire tartják tiszteletben a normákat a tagországok”.
Az első, messze nem először felvetett dilemmám az, hogy vajon a „jogállamiság tekintetében visszalépést jelentő intézkedéseken” az európai urak azokat a törekvéseket értik-e, amelyek az Alkotmánybíróság által is törvénytelennek nyilvánított híres protokollumok gyászos és vérlázító következményeinek felszámolását célozzák. Vajon számukra az a jogállamiság, hogy a titkosszolgálatok és az ügyészek határozzák meg, hogy kit és hogyan kell büntetni? A SRI-Basescu-Macovei-Iohannis-Kövesi-Stanciu-féle binom-maffia sztálini módszerei a romániai jogállamiság követendő példái? Az Európai Parlament, az Európai Bizottság Laura Codruta Kövesi személyében egy olyan embert véd és promovál, aki többször alkotmánysértést követett el, legdurvábban a protokollumok aláírásával. Netán az Európai Ügyészség élén is pont azt várják tőle, „magasabb szinten”, amit itthon művelt?
Ha igaz az, mint Klaus Iohannis államelnök szajkózza, hogy a kormánykoalíció „korrupt politikusai felelősségre vonását megakadályozandó igyekszik korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét”, vajon ő nem akadályozza saját – és felesége – felelősségre vonását összeférhetetlenségi botrányaiban és házügyeiben, megjutalmazva azokat, akik eltussolták törvénytelenségeit? Itt mindenki egyszerre zsarolt és zsaroló?
Európa urai arra is rendszeresen figyelmeztetik Bukarestet, hogy következetesen és szigorúan tartsa be a Velencei Bizottság ajánlásait. Helyes, ez minden tagállamra kötelező (lenne). Eszembe jut, hogy az Európa Tanácsnak ez a jeles szakértői testülete kifejezetten nem ajánlja az (európai) választásokkal egyidőben, egyszerre rendezett népszavazást. Vajon ez a tény elhatolt a Velencei Bizottságba szintén szerelmes Klaus Iohannis államelnök tudatáig, aki annyira fontosnak tartja azt a bizonyos problémafelvető népi konzultációt, hogy még a kérdést sem tudja, csak azt, hogy ha törik, ha szakad, május 26-án referendum lesz?… Az én kérdésem a népszavazásra az lenne: helyes-e, hogy titkosszolgálatok irányítsák az igazságszolgáltatást?
Ha már Iohannisnál tartunk, azt is megkérdezhetné a nagy antikommunista államfő (amúgy egy erdélyi náci etnikai szervezet jogutódjának volt elnöke), hogy Augustin Lazar országos főügyész (akinek kinevezése érdekében Kövesi az előző főügyészt, Tiberiu Nitut mondvacsinált indokkal nagy igazságosan eltakarította az útból) nem érdemelne-e állami kitüntetést, miután kiderült, hogyan bánt börtönügyészként antikommunista ellenállókkal . Ebben segítségére lehetne a még antikommunistább Temesvár Társaság, amelyik a napokban készült kitüntetni Augustin Lazart (miután tavaly Laura Codruta Kövesit tüntette ki) „az 1989-es rendszerváltó forradalom szellemiségét” ápoló Reménység-díjjal: „a kommunistaellenes forradalom ideológiájának felvállalásáért, az emberi jogokért folytatott küzdelem és a demokratikus értékek terjesztése elismeréseként”.
Lám, dúl az antikommunizmus és az antikorrupció… itt is, ott is antikorruptak harcolnak vállvetve antikommunistákkal. (A „Le a vörös pestissel!” annyira antikommunista, hogy egyenesen náci jelszó volt…) Lazar Augustin antikommunizmusa azért is megmozgat engem, mert enyedi bentlakásos éveimből élénken emlékszem, mennyire felkavartak az ágyúlövések, amikor egy rabnak sikerült megszöknie az ország legszigorúbb kommunista börtönéből. (Nagyon messze nem juthatott a szerencsétlen.)
Ha igaz, hogy ma az Európai Unióba több ország be sem kerülhetne, az is igaz, hogy ez az Unió már rég nem az az Unió. A mostani a kettős mérce és a kettős beszéd álszent és részrehajló szervezete, amivé főleg az utóbbi években uralgó jobboldal, az Európai Néppárt tette. És ez annál fájdalmasabb, minél inkább bizonyossá válik, milyen fontos az Unió s hogy nélküle Európa szétmenne.
Aggasztó folyamat, a Néppártnak leginkább arr kellene talán összpontosítania, hogy egyes tagjai egyre inkább jobbra tolódnak. Megértük, hogy az RMDSZ, de hát az egész Kárpát-medence magyarsága egy szélsőjobboldali-populista, illiberális, homogén nemzetállami, múltat restauráló párt köré tömörülve indul neki meghódítani Európát. Ez lenne az út?