Július 1-jétől kezdve évente maximum 160 ezer embert fogad be az eddigi 190 ezer helyett a canberrai kormány. A korlátozás négy évig érvényes. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök ma bejelentette: országa csaknem 15 százalékkal csökkenti a befogadható bevándorlók számát, és az újonnan érkezőket vidékre irányítja a túlzsúfolt nagyvárosok helyett.

Az ausztrál kormányfő azt is bejelentette, hogy új vízumfajtákat hoznak létre. Ennek értelmében 23 ezer szakképzett bevándorló kényszerülhet legalább három évig vidéki városokban élni és dolgozni, mielőtt állandó tartózkodási engedélyt kaphat. Őket eltiltanák attól, hogy Melbourne-ben, Perth-ben, Sydneyben vagy az Aranyparton telepedjenek le, ahol az infrastruktúra amúgy is túlterhelt – mutatott rá David Coleman ausztrál bevándorlási miniszter.

Hivatalos adatok szerint az Ausztráliába érkező bevándorlók 20 százaléka indiai, 15 százaléka kínai és 9 százaléka brit.