Március 18-át szabta meg a legfelsőbb bíróság az újabb tárgyalás időpontjául Liviu Dragnea fellebbviteli perében. Liviu Dragneát első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Teleorman Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal kapcsolatos ügyben, hivatali visszaélésre való felbujtás miatt.

Az ítélet ellen mind az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, mind a vádlottak fellebbezést nyújtottak be, és a per még 2018 szeptemberében fellebbviteli szakaszba került, a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai körüli viták miatt azonban több alkalommal is halasztották a tárgyalást.Hétfőn Liviu Dragnea nem jelent meg a bírák előtt, ügyvédein keresztül azonban azzal az igényléssel fordult a testülethez, hogy hallgassák ki ismét őt is, és több tanút is. A DNA szintén kérte a vádlottak kihallgatását.Az igénylésekről a későbbiekben dönt a bírói testület, amely március 18-át szabta meg az újabb tárgyalás időpontjául.A PSD és a képviselőház elnökét azért állította bíróság elé a DNA, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.