Bezárja romániai üzemét a német Rieker cipőgyártó, az intézkedés miatt több mint 660-an kerülnek utcára. A gyár bezárásának hírét megerősítette a Mediafax hírügynökségnek a Temes megyei munkaerő-elosztó hivatal vezetője.

Pavel Kasai közölte, értesítést kaptak a vállalattól, miszerint mind a 663 dolgozójukat elbocsátják. Az intézményvezető nem tudott részleteket a bezárás okairól. Erről Ionuț Pasula, a lugosi üzem menedzsere sem nyilatkozott, csak annyit mondott a helyi médiának, hogy a következő napokban közleményt adnak ki.

A román pénzügyminisztérium adatai szerint a Rieker Románia 2017-ben 264,7 millió lej árbevételt ért el, nyeresége 2,8 millió lej volt. Az 1874-ben alapított cipőgyártó 1998-ban nyitotta meg üzemét a Temes megyei településen.

A vállalat központja Svájcban van, világszerte mintegy 20 ezer dolgozója van, cipőgyárakat működtet Kelet-Európában, Észak-Afrikában és Vietnamban.