Ezt tegnap este jelentette ki Teodor Meleşcanu. A külügyminiszter arra reagált, hogy az orosz védelmi minisztérium azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy semmisítse meg a Romániába telepített Mk-41 típusú függőleges rakétaindító rendszereket, amelyek megszegnék a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést.

Meleşcanu szerint ezzel az akcióval Oroszország saját fegyverkezési politikáját igyekszik megindokolni.

Valerij Kuzmin, az Orosz Föderáció bukaresti nagykövete, szintén tegnap este, kijelentette: Oroszországnak nincsenek ellenséges szándékai Romániával szemben. Sajtóértekezletén Kuzmint arról kérdezték, hogy célponttá válhat-e Románia, amely amerikai rakétarendszernek ad otthont Deveseluban, miután az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország is bejelentette, hogy visszalép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből (INF). A diplomata szerint ‘pillanatnyilag semmi sem változik’ katonai szempontból, de úgy értékelte, hogy az amerikai rakétaelhárító rendszer Oroszország ellen irányul.

A közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés, amelyet 1987-ben, Washingtonban írt alá Ronald Reagan volt amerikai és Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető, megtiltja Az USA-nak és Oroszországnak, hogy 500 és 5500 kilométer közötti hatótávolságú rakétát birtokoljanak. A két fél visszalépése a szerződésből hivatalosan hat hónap múlva lép életbe.