Országos influenzajárványt hirdetett ma az egészségügyi minisztérium – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Sorina Pintea tárcavezető sajtótájékoztatón közölte: mivel a megbetegedések előfordulása három egymást követő héten meghaladta a járványküszöböt, járványról beszélhetünk.

A miniszter rámutatott, az influenza az ország egész területén terjed, de nem azonos intenzitással. Hozzátette, a megbetegedést olyan vírustörzs okozza, amely enyhe vagy közepes erősségű tünetekkel jár. A szaktárca által megvásárolt és a hazai gyógyszertárakban kapható oltás védelmet nyújt e vírustörzzsel szemben.

A szakemberek szerint várhatóan februárban is hasonló intenzitással fog terjedni a betegség.

A miniszter kiemelte, az egészségügyi tárca célja a súlyos esetek és az influenza okozta elhalálozások számának csökkentése. Hangsúlyozta, a minisztérium további 30 ezer adag vakcinát rendelt a magas kockázati csoportokba tartozók beoltására. Emellett minden egészségügyi intézménynek javasolják a látogatások korlátozását, az akkut légúti fertőzések kezelésére használt vírusellenes készítmények készletének feltöltését, az influenzára utaló tünetekkel kórházba került betegek kezelésének azonnali elkezdését, kellő mennyiségű védőeszköz és fertőtlenítőszer beszerzését. Ugyanakkor a megyei tanfelügyelőségek dönthetnek az oktatás felfüggesztéséről azokban az iskolákban vagy osztályokban, ahol a hiányzók aránya meghaladja a 20 százalékot.

Ötvennégyre nőtt az influenza halálos áldozatainak száma. A ma nap folyamán 2, tegnap pedig 6 személy halálát okozta a betegség. Egyik áldozat sem volt beoltva influenza ellen, és más betegségekben is szenvedtek.

A szakemberek felhívják a lakosság figyelmét, hogy az influenza megelőzése egyrészt a higiéniai szabályok betartásával lehetséges. Így mossunk gyakran kezet, köhögjünk, tüsszentsünk zsebkendőbe. Megbetegedés esetén maradjunk otthon és szedjünk lázcsillapítót, szellőztessünk, és öltözzünk megfelelő ruházatba. Szükség esetén forduljunk családorvoshoz, sürgősség esetén pedig a sürgősségi szolgálathoz. Járványos időben kerülni kell a nagy tömeget, a zsúfolt rendezvényeket. A megelőzés másik pillére az influenza elleni védőoltás.