A kitűzött 2,97 százalékos cél alatt maradt az állami költségvetés hiánya tavaly.

A Pénzügyminisztérium honlapján közzétett adatok szerint a hiány 27 milliárd lej volt, ami a GDP 2,88 százalékának felel meg. A költségvetési bevételek 17 százalékkal nőttek tavaly 2017-hez képest, míg a hozzáadottérték-adóból befolyt összegek is 11 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A kiadások 16 százalékkal voltak nagyobbak, mint 2017-ben, a költségvetésben dolgozó béremelése következtében pedig a személyzeti költségek is 23 százalékkal nőttek. A beruházásokra 27 százalékkal többet fordítottak 2018-ban, mint egy évvel korábban – derül ki Pénzügyminisztérium adataiból.