A kormánypártok a felelős kormányzás helyett „a populista felbolydulást, a szánalmas törvényhozási és közigazgatási ugrabugrálást választották” – hangsúlyozta Klaus Johannis államfő tegnap Jászvásáron.

Az elnök részt vett a Iaşi Románia történelmi fővárossá nyilvánítása alkalmából tartott ünnepségen. „A Románia fenntartható fejlődését garantáló koherens jövőkép biztosítása helyett veszélybe sodorják az ország jövőjét azzal az intézkedéshullámmal, amelynek hatásai katasztrofálisnak ígérkeznek. Románia nem ilyen politikusokat érdemel, akik semmiféle felelősséget nem éreznek az országgal szemben” – fogalmazott Johannis, aki ismét felrótta a kormányon levő pártoknak a moldvai autópálya és a iaşi-i regionális kórház megépítésének halogatását. (Agerpres)