Magyar nyelvű statisztikai szolgáltatás indul Erdélystat néven. A ma Kolozsváron bemutatott programot az RMDSZ kezdeményezte, a Bethlen Gábor Alap támogatja és az Iskola Alapítvány bonyolítja le. A program két részt foglal magába: statisztikákat és egy intézménytárt.

Az előbbi célja az Erdélyre és a romániai magyar közösség helyzetére vonatkozó statisztikai adatok rendszerezése, megjelenítése és értelmezése, míg az intézménytár mindazokat az intézményeket, szervezeteket, programokat, közösségi színtereket leltározza fel, amelyek hozzájárulnak a romániai magyarság identitásának kinyilvánításához és újratermeléséhez.

A kezdeményezésre azért volt szükség, mert sok adattal dolgoznak és szükség volt a rendszerezésére. Ezért döntötték el egy évvel ezelőtt, hogy hasznos lesz egy olyan gyűjtőportál, amely nyilvános adatokat tartalmaz – mondta el Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Mint kifejtette, egyrész tájékoztató funkcióval bír a honlap, másrészt elemzéseket is lehet majd olvasni rajta, de előrejelzések is helyet kapnak.

Az Erdélystatot hosszú távon tervezik működtetni, egyelőre 3 éves költségvetést biztosítottak a számára. Az első év összköltsége százezer euró volt, a következő évek alacsonyabb költségvetést kapnak, hiszen a beindítás, tervezés nagyobb összeget igényelt, mint a későbbi működtetés.