Emelkedéssel indult ma a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken. A piaci szereplők immár azt mérlegelik, hogy mi várható azután, hogy a várakozásokkal összhangban tegnap este hatalmas többséggel utasította el a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást. 

Soha nem volt még ekkora a veszélye az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválásának, Londonnak mielőbb tisztáznia kell a szándékait – jelentette ki ma Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris vitáján Barnier rámutatott, hogy mindössze tíz hét van hátra a szigetország tervezett kilépésének dátumáig, 2019. március 29-ig, ezért fel kell gyorsítani a felkészülést a „kemény Brexitre”.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke arról számolt be, hogy a kudarc ellenére az EU folytatja a kilépési szerződés ratifikációját.

Heiko Maas német külügyminiszter szerint a „a játszadozások ideje most már lejárt”, úgy véli, nincs már sok idő arra, hogy megoldást találjanak Nagy-Britannia kilépésére az Európai Unióból. Szerinte új tárgyalásokra van szükség Nagy-Britannia és az EU között. „Minden körülmények között el akarjuk kerülni egy vámhatár bevezetését” – mondta Maas.

A skandináv és a balti országok sajnálattal és aggodalommal vették tudomásul a tegnapi döntést. Lars Lökke Rasmussen dán kormányfő a Twitteren jelezte: a szavazás után most egy lépéssel közelebb került a kaotikus brit kiválás lehetősége. Stefan Löfven svéd kormányfő kiemelte, hogy Svédország mindenesetre felkészül a kemény – megállapodás nélküli – Brexit lehetőségére. Juha Sipila finn miniszterelnök szerint Finnország is a rendezetlen kilépésre készül most már: a kormányfő felszólította a skandináv országban élő brit állampolgárokat, hogy mielőbb jelentkezzenek a bevándorlási hatóságoknál tartózkodási engedélyük fenntartásának igénylésére. Észtország most várja a brit kormány következő lépéseit. Linas Linkevicius litván külügyminiszter a Brexittel kapcsolatos huzavona józan és gyors megoldásában bízik. Linkevicius szerint minden opció továbbra is nyitott, akár a Brexittől való visszalépés is.