Emmanuel Macron francia elnök arra kérte Édouard Philippe miniszterelnököt, hogy fogadja valamennyi parlamenti párt vezetőjét és a tüntetők képviselőit, hogy közösen találjanak kiutat az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások nyomán kialakult válságból – jelezte a francia elnöki hivatal. A sárgamellényesek ma blokád alá vonták a Total olajvállalat 75 tárolótelepét, emiatt a társaság 2200 hazai kútja közül 75-ön fogytán van az üzemanyag – közölte a cég szóvivője. A párizsi főügyészség bejelentette, hogy a szombati zavargásokon előállított és őrizetbe vett 363 ember közül 139 nagykorút már bíróság elé állítottak. Az őrizetbe vettek között 32 kiskorú is van – tette hozzá a főügyész.