Rossz idők járnak az emberek nyugalmára térségünkben, aggasztó események érik egymást az orosz-ukrán viszály fellángolásaitól a romániai politikai viszályig és protokollumbotrányig, a Gruevszki-ügytől a „rabszolgatörvényig” vagy az antiszemitizmusról készült reprezentatív európai felmérésig (a hét vizsgált ország közül Magyarországon a leghangsúlyosabb). A témabőségnek ebben a zavarában a publicistának tulajdonképpen jó dolga lehetne – én azonban nem beszélhetek másról, mint amit most a legfontosabbnak tartok: Tamás Gáspár Miklós tegnap töltötte be hetvenedik életévét.
Paul Valéryról mondta elismerően egyik méltatója, hogy van bátorsága közhelyeket mondani. TGM-nek nem közhelyeket mondani van kivételes bátorsága – olykor gondolatainak mélységét, hát még szabad szárnyalását nem is tudjuk követni (ezért kell újraolvasni!) –, hanem önveszélyes őszinteséggel kemény látleleteket, intéseket fogalmaz meg, akár korábbi önmagának is ellentmondva. Felületes bírálói ezt következetlenségnek nevezték, holott izgalmas, vívódó szellemi kalandról volt szó.
És akkor ellenállhatatlanul ide kívánkozik az, amit néhány éve olvastam egy interjúban. Pártjának hirtelen irányváltását indokolva az ötös számú tagkönyv hírhedt tulajdonosa a Sir Winston Churchillnek tulajdonított ismert mondást idézte, valahogy úgy, hogy „aki egészen fiatalon nem baloldali, érett felnőttkorára nem liberális, és idősen nem konzervatív, az nem normális”; erre jött a riporter válasza: – Igen, de ti túl hirtelen öregedtetek meg! TGM ma autentikus baloldali, autentikus tanítómester – ennél jobb bizonyíték nem szükséges arra, hogy útkeresései közben is megmaradt örök fiatalnak.
Tamás Gáspár Miklós születésnapjára a Mérce, „Magyarország első, 100%-ban olvasói finanszírozásból felépített és működtetett független, baloldali hírportálja” remek reprezentatív válogatást közöl a filozófus közel fél évszázad alatt megjelent ezernyi cikkéből. Lélegzetállító olvasmány, ritka szellemi élmény és erkölcsi lecke. Nem hiányoznak olyan alapvető megszólalások, mint például a Búcsú a baloldaltól vagy a híres vita a Kis Jánossal a Szolidaritás kapcsán, a szépírói erényeket csillogtató esszé Bálint Tiborról, de persze a gyűjtemény lehetne jóval bővebb is.
Megdobbant a szívem, amikor megláttam, hogy az összeállítás első írása: a bukaresti A Hétben 1975-ben megjelent, Az utópia kockázata című könyvszemléje. Bevillant első találkozásunk: szerkesztőségünkből a Krieterionhoz kalauzoltam át a Scinteia Ház labirintusában, volt időnk beszélgetni. Egy jóval későbbi találkozásunk alkalmával Gazsi „mellékesen” elmesélte a találkozását Henry Kissingerrel, emlékszem az Idola tribus című könyve román fordításának bemutatójára az előszót is jegyző Andrei Plesu felvezetésével… De persze annál, hogy én mire emlékszem, fontosabb, hogy eredetileg miért került Gazsi Bukarestbe. Nos, egyik mostani felköszöntője szavaival azért, mert „filozófia szakos hallgatóként felismerte, amit kevesen tudtak már: a bölcseleti tudáshoz klasszika-filozófia is kell ám: görög, latin. És ezt Kolozsváron már nem tanították. Ezt sem. Bukarestben még igen. És talán azt is remélte, hiszen már követték, kihallgatták, hogy nagyvárosi tömegben inkább el lehet tűnni?”
Ebből az is kiderül, hogy miért kellett távoznia. Követték, kihallgatták. Később Magyarországon is. Mert ott sem mondott le ellenzéki magatartásáról, a súlyos nélkülözést is vállalva. Tamás Gáspár Miklós, az erdélyi értelmiségi aktívan részt vett a magyarországi rendszerváltásban, s utána országgyűlési képviselő lett. Akkor már nagyon sokan ismerték, és már akkor nagyon sokan büszkék voltunk rá – legelevenebb gondolkodású, „legfelforgatóbb” hazánkfiára!
TGM, a rendszerváltó tudós filozófus, a kritikus, a több nyelven beszélő és közlő, ragyogó stílusú esszé- és pamfletíró, a nagy értelmező – Erdély színe-java. Helyettünk tartja ébren a reményt: lehet értelme a kiállásnak, az írásnak. Amit kevesen tudnak róla, az a kedvessége, meleg közvetlensége, a kemény logika és racionalitás mögött megbúvó lelki érzékenysége.
Szándékosan nem idéztem közvetlenül tőle ebben a kis vázlatban. Most, befejezésül, megteszem. Egy pódiumon néhány nappal ezelőtt Tamás Gáspár Miklós azt mondta: „Bármennyire nehéz is az út, végig fogjuk járni.” Tiszta szívvel és tiszta szívemből kívánom, hogy sikerüljön. Nekünk.