Harmadjára hirdettek győztest az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszán. Az olasz Itinera Spa, és a román Retter Projectmanagement Srl. cégekből álló konzorcium építheti az A3-as, észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszát és a vásárhelyi bekötőutat – közölte tegnap a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).

A társaság 2015 januárja óta immár a harmadik győztes konzorciumot hirdeti ki a Nyárádtőés Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres pályaszakasz, valamint a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőút megépítésére. A csaknem négy évvel ezelőtti pályázatot megnyerő román cégcsoport azt követően bontott szerződést, hogy az aláírás után több mint egy éven át a  hatóságok nem adták át számára a munkaterületet. Az útszakasz megépítésére kiírt pályázat győzteseként tavaly szeptemberben az osztrák Strabag társaságot hirdette ki a CNAIR, de a versenyben alul maradt cégek megóvták az eljárást. Az óvásokat elbíráló országos tanács döntése és a Bukaresti Táblabíróság ítélete nyomán bízták meg tegnap az olasz-román konzorciumot, aki csaknem 210 millió lejért vállalta a munka elvégzését.

A kivitelezőnek 18 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. Szerződést azonban csak akkor írnak alá vele, ha a következő tíz napban nem óvják meg az alulmaradt cégek a versenytárgyalást.