Életét vesztette tegnap legalább 10 civil a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásaiban a jemeni Hodeida kikötővárosban az utóbbi két napban, dacára annak, hogy jelentések szerint a katonai szövetség elrendelte a település elleni támadások leállítását – közölték a húszi síita lázadók forrásai.

A szaúdi vezetésû koalíció egyelőre nem reagált az állításokra. A Reuters hírügynökség csütörtökön több különböző forrásra hivatkozva jelentette, hogy a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció elrendelte a jemeni Hodeida kikötőváros elleni támadások leállítását. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erõk között.

A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a jemeni kormányerőket támogató arab koalíció. Az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett, az ország mintegy 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segítségnyújtásra, és csaknem 18 milliót fenyeget az élelmiszerellátás bizonytalansága. (MTI)