Románia kitart amellett, hogy teljesítette az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) megszüntetését lehetővé tevő feltételeket – közölte tegnap este az Agerpres hírügynökség kérdésére válaszolva a külügyminisztérium. A vonatkozó törvények elfogadását széleskörű társadalmi vita előzte meg. Mi több, teljes mértékben tiszteletben tartották az ellenzék jogát, hogy ezeket a törvényeket megtámadja az alkotmánybíróságon – olvasható a külügy közleményben, amely rámutat: a törvényalkotási folyamatban Románia teljes nyitottságot mutatott az európai intézményekkel való párbeszédre. Az augusztus 10-ei eseményekkel kapcsolatban a közlemény megjegyzi, hogy ezek kivizsgálás alatt állnak, és ezzel kapcsolatban nem tartanak szerencsésnek semmiféle előzetes véleménynyilvánítást.

Viorica Dăncilă miniszterelnök tegnap este azt mondta: csalódottnak és felháborodottnak érzi magát az MCV-jelentéssel kapcsolatban, amelyet igazságtalannak tart, ugyanis – szerinte – a jelentés összeállításakor Románia érveit figyelmen kívül hagyták. Mint mondta: miniszterelnökként teljesen elfogadhatatlannak tartja azt a felszólító jellegű ajánlást, amely szerint az Európai Bizottság egy hivatalos dokumentumban azt kéri Romániától, hogy azonnal függessze fel a parlament által megszavazott és az alkotmánybíróság által érvényesnek minősített törvényeket.

Florin Iordache, az igazságügyi törvények módosításának kidolgozásával megbízott parlamenti különbizottság elnöke az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében kiadott jelentésből kitűnik, az Európai Parlament semmibe veszi a romániai alkotmányos rendet. A volt igazságügyi miniszter meglátása szerint az EP kérései “abszurdak” és alkalmazásuk a román igazságszolgáltatási rendszer teljes leállásához vezetne. A képviselő szerint az EP semmilyen magyarázatot nem ad arra, hogy miért kellene leállítani a módosított törvények alkalmazását, olyan körülmények között, hogy ezek egyes elemeit üdvözölte a Velencei Bizottság. Iordache elmondta: az MCV-jelentést kielemzi a parlament és állást foglal ezzel kapcsolatban.