Nagyon fontos lett volna Románia számára megelőzni az afrikai sertéspestis elterjedését – idézi az Agerpres hírügynökség Klaus Johannis államfő üzenetét, amelyet Cosmin Marinescu elnöki tanácsadó olvasott fel ma Bukarestben, az INDAGRA nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vásár megnyitóján.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy „tanultak a leckéből” az illetékes hatóságok, a jövőben felelősebb döntéseket hoznak, hogy sikerüljön elkerülni a károkat, és a kártérítésre fordított összegeket befektetésekre szánhassák. A gazdák és a mezőgazdasági vállalkozók folyamatosan befektetéseket eszközölnek annak érdekében, hogy növeljék versenyképességüket és alkalmazkodjanak a piac igényeihez, ezért elvárják az illetékes állami hatóságoktól, hogy felelősen kezeljék a különféle problémákat, sürgősségi helyzeteket – áll az államfő üzenetében.

Johannis felhívta a figyelmet, hogy a következő időszakban az országra hárul majd az Európai Unió mezőgazdasági támogatási rendszerének, az új Közös Agrárpolitikának a koordinálása, és felkérte a mezőgazdaság helyzetét behatóan ismerő hazai szakembereket, hogy aktívan vállaljanak részt ebből a munkából.