Jelentést juttattak el az ENSZ-hez az augusztus 10-i tüntetésen történt hatósági visszaélésekről – közölte a Declic közösség. A szervezet emberjogi főbiztosának kérésére elküldött jelentést Marius Stan, a Bukaresti Egyetem totalitarista rendszereket vizsgáló kutatóközpontjának elnöke szövegezte meg.

Mint mondta: a jelentéshez több száz tanúvallomást gyűjtöttek össze, csatolták a hatóságok nyilatkozatait, valamint a helyszínen készült fotó- és videóanyagot is.

Marius Stan ugyanakkor megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a belügyi tárca az erőszakos hatósági fellépést koordináló ezredes előléptetését javasolta.

A szakember kifejtette: a jelentés kezdeményezői remélik, hogy az ENSZ – független és pártatlan szervezetként – rá tudja majd bírni a román hatóságokat arra, hogy folytassák le a kivizsgálást és vállalják a felelősséget a jogtiprásokért.