Észak- és Dél-Korea megkezdte a fegyverek kivonását és az őrhelyek felszámolását a Panmindzson határfalut körülvevő közös biztonsági zónából (JSA) – közölte a szöuli védelmi minisztérium egyik szóvivője csütörtökön. Szöul, Phenjan és az ENSZ fegyveres erőinek parancsnoksága hétfőn állapodott meg arról, hogy még a héten sort kerítenek a leszerelési lépésekre.

A dél-koreai szóvivő szerint a lefegyverzést péntekig teljesen befejezik, és a felek szombatig ellenőrzik, hogy mindenki maradéktalanul teljesítette-e vállalt kötelezettségét. Panmindzson az egyetlen hely a két Korea 250 kilométeres határán, ahol szomszédos országok katonái farkasszemet néznek egymással. A határzóna többi része demilitarizált övezet. A határfalu gyakran szolgál a két Korea közötti párbeszéd helyszínéül, amelyek hivatalosan még mindig háborúban állnak egymással.

A leszerelési egyezményt Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ szeptemberi phenjani csúcstalálkozóján kötötték a két hadsereg vezetõi. A szomszédos országok akkor átfogó katonai megállapodásban rögzítették: repüléstilalmi övezetet hoznak létre a demarkációs vonal mentén, és megfogadták: erõfeszítéseket tesznek, hogy “a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet a béke és a fejlõdés övezetévé” váljon.

Ennek keretében egyeztek meg arról is, hogy felszedik az aknákat a határfalu környékén, amelyet ezután megnyitnak turisták és megfigyelõk elõtt. Az aknamentesítést október elején kezdték meg. A demilitarizált övezetben és környékén feltételezések szerint körülbelül 2 millió akna rejtõzhet. A szöuli védelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a koreai konfliktusból (1950-53) származó emberi maradványokat találtak a térségben. A csontokra, fegyverekre, lõszerekre és egy dél-koreai katonához tartozó dögcédulára a dél-koreai csapatok találtak rá. Pak Dzse Kvon fõtörzsõrmester volt, aki 1953-ban vesztette életét egy csatában. A hatóságok DNS-mintát vesznek a csontokból és Pak két élõ lánytestvérétõl, hogy kiderítsék, hozzá tartoznak-e a maradványok is.

Dél-koreai becslések szerint mintegy 300 dél-koreai, francia és amerikai katona földi maradványait rejtheti a térség. Rajtuk kívül kínai és észak-koreai fegyveresek is nagy számban életüket vesztették ott a koreai háború végnapjaiban. A koreai konfliktusban milliók haltak meg vagy tûntek el. Szöuli tisztségviselõk úgy vélik, hogy mintegy 10 ezer dél-koreai katona földi maradványa található a zónában.