Önök sejtik, hogy mi a közös a haza bölcseként emlegetett Deák Ferencben, a legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi Istvánban, illetve a nemzet csalogányaként becézett Blaha Lujzában?
Mindhármuk nevéhez egy állandósult díszítő jelző, úgynevezett epitheton ornans (epiteton ornansz) kötődik, amellyel többek között a keresztrejtvényekben is találkozhatunk. A görög-latin eredetű kifejezés az antik eposzok meghatározó stíluseszköze volt, többnyire a bemutatott személy vagy jelenség legfontosabbnak ítélt tulajdonságát emelte ki, és sok esetben kiegészítette vagy helyettesítette a nevet. Ilyen volt Homérosznál a bajnok Akhilleusz, a földrázó Poszeidón, valamint a leleményes Odüsszeusz, majd ezek mintájára született meg például a Vörösmarty-féle fejedelmi Zalán és a kacagányos Ete.
Hogy most miért épp ez a téma került terítékre? Egy nappal ezelőtt volt a haza bölcseként emlegetett Deák Ferenc születésének 215. évfordulója. Az 1848. április 7-én megalakult első felelős magyar kormány igazságügy-miniszterének a nevéhez Kossuth Lajos kapcsolta először a közismert díszítő jelzőt. Emellett a nemzet prókátorának, a magyarok Mózesének és a haza atyjának is nevezték a jogászként és táblabíróként is tevékenykedő Deák Ferencet.
Most pedig a legnagyobb magyarral, Széchenyi István gróffal folytatom, akit ugyancsak Kossuth Lajos ruházott fel ezzel a jelzővel, annak ellenére, hogy állandóan vitáztak a politikai kérdésekben. Kossuth így vallott róla: „polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hízelgésből, hanem meggyőződésből, a »magyarok legnagyobbikának« szoktam nevezni”. Széchenyi nevéhez számos reform fűződik a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén, ugyanakkor megannyi intézmény alapítója és névadója volt.
Egy elég éles váltás következik, mivel a neves államférfiak után a magyar színjátszás nagy alakjával, a nemzet csalogányaként ismert Blaha Lujzával folytatom, aki Reindl Ludovika néven színészcsaládba született 1850. szeptember 8-án a szlovákiai Rimaszombatban. A gyerekkorában Lujzinak becézett színésznő eleinte Várai Lujza, illetve Kölesi Lujza néven lépett színpadra, majd 1865-ben összeházasodott a cseh származású Jan Blaha karmesterrel, akinek vezetéknevét a férje négy évvel későbbi halála után is megtartotta. Nevét számos tér, utca és színház őrzi.
Természetesen még számos olyan magyar személyiség van, akinek a nevéhez állandó jelző fűződik. Ilyen az anyák megmentőjeként emlegetett Semmelweis Ignác, az árvízi hajós ifj. Wesselényi Miklós báró, az egri remete Gárdonyi Géza, a forradalom költője Petőfi Sándor, az idő csodája Zrínyi Miklós, a kuruckirály Thököly Imre, a második honalapító IV. Béla, a nagy palóc Mikszáth Kálmán, a rodostói kakukk Mikes Kelemen, a törökverő Hunyadi János, a színészkirály Latinovits Zoltán, és még hosszasan folytathatnám a sort.
Nem hagyhatom ki azokat, akikre egyáltalán nem néztek jó szemmel a kortársak, sőt az utókor is rossz szájízzel emlékezik rájuk. Ilyen az ecsedi boszorkány jelzővel illetett Báthori Anna, valamint a csejtei szörny Báthori Erzsébet. Akarva-akaratlan belebotlottam a brescai hiénának is nevezett is Haynau osztrák császári tábornok nevébe, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc megtorlásában játszott szerepe miatt véreskezű hóhérként fordul elő a magyar történelemkönyvekben.