Kedves hallgatóim, néhány órával ezelőtt szokatlan színhelyen írtam meg mai jegyzetemet. Előttem könyvek, mögöttem könyvek, a terem pedig nem más, mint Nagyváradi Szigligeti Színház stúdióterme, a Fehér Terem, ahogyan a házigazdák mondják, mert létezik az épületben egy Fekete Terem is, ahol a kevesebb nézőt igénylő előadásokat játszák. Az épület maga pedig nem más mint az egykori patinás nagyváradi nyomda, Ady Endre egykori kávéházának a szomszédságában, ahol már a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján nyomtattak hírlapokat és folyóiratokat, illetve sok-sok könyvet és amíg el nem készült az 1968-os megyésítés után az új nagyváradi nyomda, addig még mindig innen indultak útjukra a lapok, könyvek és más nyomtatványok. Nem véletlenül kerültem én erre a helyre, hiszen a nagyváradi Várad folyóirat, illetve a Holnap kulturális egyesület három napos könyvvásárral, írókkal-költőkkel, közírókkal, szerkesztőkkel való beszélgetésekkel emlékszik arra, hogy éppen tíz esztendeje indította el a Könyvmaraton című nagysikerű rendezvényét. Amint a tegnap esti, bensőséges, meghitt hangulatú megnyitón az említett két intézmény főszerkesztője, illetve ügyvezetője, Szűcs László és Simon Judit elmondotta, 2009 őszén a Fekete Sas-palota ugyancsak gyönyörű, szecessziós átjárójában kezdődött meg a maraton és azóta több épületbe-intézménybe vándorolt, de most úgy tűnik, hogy a Szigligeti színház támogatásával megtalálta a végső helyét legalább az elkövetkező évtizedre. Tucatnyi könyvkiadó hozta el könyveit erre a maratonra, és hadd tartsak egy kis  névsorolvasást, mert sokatmondó a lista. Három napon át folyamatosan lapozhatók, vásárolhatók  a Bookart, az Europrint, a Lector, a Noran Libro, a  Kossuth, a Ventus Libro, a Pont, a Naphegy  kiadók újdonságai, de elhozta legújabb könyveit a Holnap Kulturális Egyesület, az Országos Széchényi Könyvtár,  a Szigligeti Színház, a Várad folyóirat is, mivel ritkábban ugyan, de ezek a szellemi műhelyek is adnak ki könyveket és nem is akármilyen tartalommal, nem is akármilyen témákkal. A szervezők a három nap alatt több olyan találkozót is összehoztak, illetve ma este és holnap-holnapután még megtartanak, amelyek keretében Visszatérő váradiak címszó alatt  Nagyváradról elszármazó szerzők beszélnek munkáikról. Többek között Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója  legújabb színháztörténeti könyvéről, a jól ismert A.G. Weinberger blues zenész pedig Singular, azaz Egyedül avagy Magányosan című visszaemlékezéseiről. Jónéhány olyan kolozsvári író is átjön a Köröspartra, akiknek munkáit nagyváradi kiadók gondozták és jelentették meg. A tegnap este például  Mikola Emese Félrehallgatások című izgalmas regényét mutatták be, amely napjainkban játszódik  a Kincses városban, de itt lesz Demény Péter és Balázs Imre József is. Szávai Géza a Pont kiadó munkásságát vázolja, képviseli magát a Könyvmaratonon a magyarországi Fiatal Írók Szövetsége, Gothár Tamás, Korpa Tamás és Barlog Károly olvasnak  fel műveikből.. Az olvasók ugyanakkor megismerkedhetnek a DráMÁzat elnevezésű pályázat díjra érdemes anyagaiból készült legújabb kötettel  is.

Nagyváradon hatalmas emelődarú magasodik a nemrég leégett görögkatolikus püspöki palota mellett, megkezdődött az újjaépítés. A város több gyönyörűszép épülete folyamatosan visszanyeri egykori arculatát, a nagyváradi várat helyreállították és jó érzés azt is tudni, hogy a nagyváradi magyar szellemi élet sem hagyja magát, és hagyományaihoz híven megmarad a maga világra kitekintő önállóságában, nyitottságában és sokszínűségében.