Amikor tegnapelőtt Strasbourgban (nem Brüsszelben) Orbán Viktor megvédte Magyarországot, az Európai Parlament üléstermében alig voltak többen európai képviselők, mint ahányan hozzászóltak a vitában. Másnap Jean-Claude Junker beszámolóját vastapssal jutalmazta a plénum, s különös helyeslés kísérte, valahányszor az Európai Bizottság elnöke az uniós alapértékekre vagy a nacionalizmusra és a populizmusra célzott.
Kedden Orbán egy olyan rövid távú jóslattal indított, amely azonnal egyetértést váltott ki: azt mondta, a Parlament meg fogja szavazni a Sargentini-jelentést. Folytatta egy csúsztatással, amelyet sokan kikértek maguknak, s amit Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, igazságügyi együttműködésért felelős biztosa gyávaságnak nevezett: eszerint a jelentés és megszavazói nem a magyar kormány politikáját, jogsértéseit, hanem Magyarországot és a magyar embereket támadják. Utána mondott egy jópofát is, ami derültséget váltott ki: „mi (értsd a Fidesz, a magyar kormány) sohasem vetemendénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Kedves miniszterelnök úr, vetemedtek eleget, elhallgattattak eleget, hogy csak azt említsem, ami leginkább szívügyem, és amit nem győzök hangoztatni és sérelmezni: a szabad, független sajtó felszámolását, a Népszabadság beszüntetését két éve.
Ami most beütött, ilyen még nem volt Európa, az Unió történetében. Emlékeztetnék néhány dologra, ami előrevetítette ezt a történelmi döntést.
Az egyik az, hogy mindarról, amire a magyar kormány az egész politikáját, EU-ellenességét és belső kommunikációját építette: a menekültügyről az Európai Parlament már 2018. március 1-jén – újra – állást foglalt, megerősítve az alapvető jogok európai uniós helyzetéről szóló 2016. évi éves jelentést, kimondva többek között: „Sem a nemzeti szuverenitás, sem a szubszidiaritás nem indokolhatja és nem igazolhatja azt, hogy egy tagállam rendszeresen kivonja magát az európai szerződések bevezető cikkeit ihlető alapvető európai uniós értékek alól, amelyekhez mindegyik tagállam saját akaratából csatlakozott és amelyek tiszteletben tartására kötelezettséget vállalt”.
A másik az, hogy a jelentést előzőleg három bizottság is támogatta: a pénzügyi, a kulturális és a női bizottság; továbbá az Európai Bizottság és a Tanács vezetői is pártolták, hogy a magyar kormány ellen induljon meg a 7-es cikkely szerinti eljárás, azaz függesszék fel Orbánék szavazati jogát az Unió szerveiben.
Végül a szavazás eredménye – a nem mellékes, de a döntés jogosságát meg nem kérdőjelező és azt vissza nem csináló formai kifogások ellenére – kétségtelenül jelzi a magyarországi helyzet tarthatatlanságát. Külön jelentése van annak, hogy az Európai Néppárt 115 tagja szavazott igennel a szerdai szavazáson, és mindössze 57 tagja nemmel (köztük 12 fideszes, nélkülük tehát 45-en, a négy határon túli magyar szavazó nélkül 41-en mondtak nemet), 28 tartózkodás mellett. Vagyis a magyarokat leszámítva a Néppárt maga nagyobb – több mint 67 százalékos – arányban szavazta meg a Jelentést, mint a plénum!
Tehát leszűkíteni a kérdést a migrációra, azt nevezni mindenek fő okának: nem csak csúsztatás, de egy olyan fórum előtt, mint az Európai Parlament, lenéző, nagyképű gesztus. A Sargentini-jelentés tizenkét pontjából mindössze egy, az utolsó előtti vonatkozik a migrációra, miközben mindegyik kifogás a jogállamiság megsértésére utal, olyan kérdésekben, mint az alkotmányos és a választási rendszer működése; az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége, valamint a bírák jogai; továbbá a korrupció és az összeférhetetlenség, a magánélet védelme és az adatvédelem, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, a kisebbségekhez tartozók jogai és a gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelem stb. – és említsem meg külön is, amit ekként közvetlenül nem vizsgált a jelentés: az egészségügy, az oktatás, a kultúra és a tudomány, a sajtószabadság tragikus helyzetét. Mindezekről Orbánnak nem volt szava.
Azt lehet mondani, hogy ez a leszűkítés, az egyetlen témának és a szavazás formális elemeinek a kényszeres hangsúlyozása önmagában árulkodó. Senki sem vonta kétségbe, maga Orbán sem, hogy ebben a pillanatban, ezekkel a terhekkel jelenleg Magyarországot fel sem vennék az Európai Unióba.
Bevallom, megrázott a tegnap-tegnapelőtti eseménysorozat, az elhangzottak. Sok mindenre jóideje magam is felhívtam a figyelmet, megjegyzem, nem minden következmény nélkül (mármint nem a helyzetre, hanem magamra nézve), mégis hirtelen jött az ítélet, s próbálom kitalálni a következményeket. Nem tudom, higgyek-e teljességében a Momentum Mozgalom nyilatkozatának, amely szerint „a Sargentini-jelentés elfogadása bizonyítja, hogy Orbán Viktor és politikája vállalhatatlan Európában, és arra, hogy a Fidesz konzervatív pártból hivatalosan is szélsőségessé vált”, meg hogy Orbán Viktor szégyent hozott Magyarországra, saját rövid távú egyéni politikai érdekeiért feláldozta az ország nemzetközi hírnevét.” Nem tudom, lesznek-e a strasbourgi döntésnek belpolitikai kihatásai, tömegtüntetések, előrehozott választások, nem tudom, mi történik, ha a Fideszt kizárják az Európai Néppártból, mi lesz például a kampánytéma a jövő évi európai parlamenti választásokon.
Vagy az lesz, amit az 5-ös számú Fidesz-tagkönyv tulajdonosa, Bayer Zsolt tanácsolt egy tévéműsorban? „Ha az EU a jelenlegi úton jár, akkor ott kell hagyni az uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ottan rohadjanak meg!”
Az európai parlamenti választások kampányában mindenesetre már nem veszik be a szavazók, az erdélyiek sem, hogy a migránsok a legnagyobb magyar gond, hanem inkább oktatásról, egészségügyről, korrupcióról, a nők megkülönböztetéséről, a független kultúra, tudomány, sajtó leépítéséről fognak beszélni, az igazi választás pedig, az RMDSZ számára is, Európa és Orbán között lesz.
Az RMDSZ vezetőivel, hazai és európai képviselőivel nem az a fő baj, hogy most nem fogadják el a strasbourgi döntést, hanem az, hogy szó nélkül elfogadták és helyeselték mindazt, ami Magyarországon, a magyar nemzettel az utóbbi években történt, a korrupciótól a gyűlöletkeltésig, az Európa-ellenességig. És tovább?