Kétmilliomodik utasát köszöntötte tegnap a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot – számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója.

A repülőtér tervei szerint 2030-ban évente 7 millió utast szolgálhat ki, a fejlesztésekhez azonban el kell terelni a Szamos folyót, amely akadályozza a kifutópálya bővítését – jegyezte meg az igazgató az Agerpres hírügynökség szerint. A kifutópálya bővítését azért is szeretnék, mert a tervek között szerepel a Kolozsvár-New York járat indítása, ezt az útvonalat kiszolgáló nagy repülőgépek le- és felszállásához a jelenleginél hosszabb kifutópályára van szükség.

A kolozsvári repülőtér az ország második legnagyobb légi kikötője a bukaresti nemzetközi repülőtér után.