A maszol.ro-n megjelenet Még egyszer a migrációról című cikkemben azt merészeltem állítani, hogy „A Szaharán aluli afrikai államokban, ahogyan a felvilágosodást megelőző Európában is, ma még a közösségnek az egyén fölötti korlátlan rendelkezési joga érvényesül. A mi XXI. századi mérsékelt égövünkön az egyén az, aki kontrollálatlanul rendelkezhet a közösség sorsa fölött. Egyik esetben a közösség az élet és a halál ura, másikban az individuum. A halálos ítélet hatályon kívül került. A nők egyenjogúakká váltak (ha valóban igen) a férfiakkal, a gyerekeknek már 10 éves kortól vagy még korábbról szexuális jogaik vannak. Az első dolog, amit ma már egyes tanintézményekben is a fejükbe vernek az, hogy a szexualitás pusztán gyönyör, amihez éretlenül (…), a nemi határokat átlépve is mindenkinek szent joga van. A szexualitásnak semmi köze sincs a társadalmak önreprodukciójához… Másik esetben az önkielégítés erkölcsi rettenet, a szexualitás halálos bűn.” A két világkép összeegyeztethetetlen.
A következtetés, melyet a továbbiakban levontam, úgy szól: a migrációs válság megoldása az európai társadalmak önreprodukcióját lehetetlenné tévő ideológiai gátak lebontása…
Egyik ismerősöm közölte velem, hogy kolozsvári barátai úgy vélik: az az állítás, miszerint „A mi XXI. századi mérsékelt égövünkön az egyén az, aki kontrollálatlanul rendelkezhet a közösség sorsa fölött” közröhely, hiszen ki más rendelkezhetne a demokratikus közösség sorsa fölött, mint az állampolgár. Ez a demokrácia lényege. A képtelenséget csak tovább fokozza a következő mondatom, miszerint „Egyik esetben a közösség az élet és a halál ura, másodikban az egyén.” Ez közönséges zagyvaság, hiszen minálunk közösség sem válhat élet és halál urává, hiszen a halálos ítéletet a mi jogrendszerünk már nem ismeri el.
Azt már mintha nem vették volna észre, hogy a cikk arról szól, hogy a migránsok azért áraszthatják el Európát, mert az európai nők egyszerűen nem szülnek. De mert gyakorta esnek teherbe, sokan abortusszal szabadulnak meg nem várt utódiaktól is. Ebben a kontextusban a fenti mondatok egészen mást jelentenek, mint amit sokan kiolvasnak belőle. Az európai férfi és nő azzal mondja ki önnön közösségére, azaz családjára, nemzetiségére, országára a halálos ítéletet, hogy lemond a gyermekáldásról. Amihez persze a mai individualista jogrendszer alapelvei szerint kétségtelen joga van. Ezt az – általam is respektált – jogot, sajnos, lehet felelősen és felelőtlenül gyakorolni.
Manapság lehetőség van arra, hogy a gyermekáldást a közösség „szükségleteihez” igazítsuk. A közösség szükségleteit azonban kétféleképpen lehet figyelmen kívül hagyni: vagy úgy, hogy nem vállalunk gyereket, vagy úgy, hogy annyi gyereket vállalunk, amennyit sem mi, sem a társadalom nem képes tisztességes körülmények közt eltartani.
Mindkettő tragédia.
És mindkettő antidemokratikus. Egy nemzeti közösség (jelentsen ez nyelvi-kulturális vagy politikai közösséget) nem szokott népszavazást rendezni arról, hogy tagjai – nemzeti közösségként – szeretnének-e vagy sem fennmaradni. S ha rendezne is a válasz 100 százalékos igen lenne. Hiszen valamiféle közösség nélkül az egyén élete is elképzelhetetlen. Jóvátehetetlenül társadalmi lények vagyunk. Akadhat persze olyan személy is, aki az igent kissé megváltozott formában értelmezné. Nem saját, hanem egy másik nemzeti közösség fennmaradása mellett szavazna. Románia ebben a vonatkozásban Európai csúcstartó, ami a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő egységes és oszthatatlan román nemzeti állam kohéziójáról – magyarán tagjainak összeforrottságáról – is sok mindent elárulhat. Sőt, implicite a jövőjéről is…
A gyerekvállalás és a demokratikus népszavazás közti párhuzam azonban alapvetően hamis. Hiszen akik nem vállalnak gyereket, nem azok közé tartoznak, akik a közösség fennmaradása ellen szavaznának, hanem azok közé, akik el sem mennének a népszavazásra. Akiknek önnön sorsuk alakításán kívül minden egyéb közömbös. Úgy érzik, sem az elődöknek nem tartoznak elszámolással, sem az „utódoknak”, akiket megszülni sem hajlandók.
Ők a távolmaradók, akiknek minden mindegy.
De az a demokrácia, melyben senki nem vesz részt az állampolgári közösség létét érintő mindennapi népszavazáson, gyakorlatilag megszűnt létezni. Egy normális társadalomban a társadalom tagjai gyermekvállalási hajlamukat igyekszenek hozzáigazítani a társadalom reális igényeihez. A túlszaporodás ugyanúgy értelmetlen, mint a népességfogyás.
És ez az összehangolás a mai körülmények közt – racionális argumentációval és észszerűen működtetett intézményrendszerekkel – különösebb nehézség nélkül megoldható. Az állatvilág is mindig megtalálja az önszabályozáshoz szükséges „stratégiákat”.
Csak mi, emberek ne lennénk erre képesek?
Igaz, ehhez a szövegértelmezés elemi készségét is el kellene sajátítanunk. Ezzel pedig, úgy tűnik, a fiatalabb generáció mind inkább hadilábon áll… S ez már nem szubjektív vélekedés, számos nemzetközi felmérés igazolja.