A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről – hangsúlyozta Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia vezetője a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége tagjainak külügyminiszteri találkozóján elmondta: időbe telhet, míg Phenjan felszámolja atomprogramját, de bizakodik, hogy sikerül véghezvinni azt az amerikai és észak-koreai vezetők által meghatározandó ütemterv szerint. Az Észak-Korea elleni szankciókat felügyelő ENSZ-szakértők jelentésükben kiemelték: Phenjan a szén- és fegyverszállítmányokra vonatkozó, illetve a pénzügyi szankciókat is igyekszik kijátszani. A hét elején kiderült: az amerikai hírszerzés bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy Észak-Korea egy vagy két új interkontinentális ballisztikus rakétát kezdett el gyártani.