Minden népnek, országnak, tájegységnek megvannak a maga jellegzetességei amelyek az élet számos területén megnyilvánulhatnak. Így például az is jellemző egyes népekre vagy tájegységekre, hogy mit esznek, milyen a konyhaművészetük? Az erdélyi konyháról és ezen belül a székely gasztronómiáról sokan azt mondják, hogy nagyon jellegzetes és bár nem annyira kifinomult mint sok nagy, fejlett, valamint tudatosan fejlesztett konyhaművészettel rendelkező népeké. A székelykonyha egyik legjelesebb szakértője, művelője és népszerűsítője Jánossy Alíz gasztronómus, cukrász, gasztróújságíró, a Hargita Népe című napilap Székelykonyha című, három nyelven is megjelenő mellékletének felelős szerkesztője. Az Erdélyi Múzeum Egyesület meghívására Jánossy Alíz Kolozsváron tartott előadást „Székely konyha: honnan merre?” címmel. Ezt követően kérte mikrofon elé Jánossy Alízt kolozsvári kollégánk László Tibor.