Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából ? jelentette be kedden Washingtonban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerint a tanács nem méltó a nevére. A kilépés nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok ne tartaná be korábbi emberi jogi kötelezettségvállalásait ? állította. Az amerikai ENSZ-nagykövet hozzátette: Washington azért lép ki, mert „egyetlen országnak sem volt bátorsága”, hogy csatlakozzon a szervezet megreformálását célzó amerikai törekvésekhez, és még az Egyesült Államokkal azonos véleményen lévő országok sem kívánták nyíltan bírálni a 47 tagú tanács munkáját.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein csalódását fejezte ki a washingtoni bejelentés miatt. A főbiztos azt írta Twitter-üzenetében: „elszomorító, de nem meglepő hír” az amerikai kilépés.

Washington egy nappal azután jelentette be kilépését a testületből, hogy Zeid Raad al-Husszein az Emberi Jogi Tanács 38. ülésszakának megnyitóján elítélte a Trump-kormánynak azt a szerinte „lelkiismeretlen” gyakorlatát, amely szerint az illegális bevándorlóktól a mexikói határon erővel elválasztják gyermekeiket. Trump szerint erre azért van szükség, mert az amerikai hatóságok pert indítanak a szülők ellen tiltott határátlépésért.