Vissza kell fizetnie az egyik asszisztense után jogtalanul felvett uniós pénzeket Marine Le Pennek, a francia Nemzeti Összefogás (volt Nemzeti Front) vezetőjének, korábbi európai parlamenti (EP-) képviselőnek – mondta ki kedden az Európai Bíróság.

Az Európai Parlament illetékes szervei 2016 végén megállapították, hogy Le Pen 2010 és 2016 között jogtalanul vett fel uniós pénzeket az egyik asszisztense után, aki a képviselői tevékenységéhez nem kapcsolódó munkát végzett Franciaországban. Ezért elrendelték 298 ezer euró visszatérítését, közölvén, azt jogalap nélkül fizették ki, mivel nem nyert bizonyítást, hogy ezen asszisztens ténylegesen, közvetlenül és kizárólag Le Pen képviselői mandátumához kapcsolódóan tevékenykedett.

Az EP hasonló okokból Marine Le Pen apjától, a radikális Nemzeti Frontot korábban vezető Jean-Marie Le Pentől, illetve a párt két másik EP-képviselőjétől is visszakövetelt korábban több százezer eurót.