A nyelvi jogok bővülését jelentheti az új közigazgatási kódex elfogadása ? jelentette be Cseke Attila szenátor, a tervezet kidolgozásával megbízott parlamenti különbizottság tagja.

Például azokon a településeken, ahol az adott kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, az anyanyelv használatának joga kiterjed a prefektúrákra, illetve az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő vállalatokra.

Ugyanakkor megnyílik a lehetőség a kisebbségi nyelvhasználatra azokon a településeken, ahol az adott kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot. Az RMDSZ szenátora emlékeztetett: a jelenlegi közigazgatási törvényt a hazai bíróságok nagyon sokszor úgy értelmezték, hogy ahol egy kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot, ott nemcsak nem kötelező, hanem egyenesen tilos a nyelvi jogok biztosítása.

Példaként a 9 százalékban magyarok lakta Aranyosgyérest említette, ahol a bíróság levétette a helyi tanács által kitett kétnyelvű helységnévtáblákat.