Az euro-atlanti partnerség történetének legsúlyosabb válságát éli. Az Unió vezető államának sajtójában a kérdésről a legellentétesebb vélemények hangzanak el. Az egyik tábor Trumpot teszi felelőssé a válságjelenségekért, az Amerika first doktrinájáját, mely az amerikai nacionalizmus felerősítésével súlyosan megosztja a szövetséget.
A legfejletteb hét ?nyugati? állam (az úgynevezett G7-ek) nemrégi, Kanadában megrendezett találkozójának tanulságait a Süddeutsche Zeitung szerzői Transzatlanti jégkorszak című írásukban az ?egy hat ellen? szókapcsolattal írják le. Ők az elhidegülésért egyértelműen Trumpot teszik felelőssé, aki az amerikai gazdaság minden áron való fellendítése és a munkanélküliség csökkentése érdekében nem csak cserben hagyja partnereit, de szembe is fordul velük. Az amerikai gazdaságot az ő kárukra és ellenükben próbálja ? mellesleg korántsem sikertelenül ? fellendíteni, s ezzel választóinak tett ígéreteit beváltani.
Csakhogy ez a törekvés visszaüthet, hiszen az acélipari termékekre és a gépkocsikra kivetett 25 százalékos amerikai bűntetővámok, melyek mellesleg Amerika legszorosabb szövetségesét Kanadát is érzékenyen érintik, nem csak a transzatlanti kapcsolatokat juttatják melypontra, de szankciók és ellenszankciók olyan lavináját indíthatják el, mely mindannyiukat a szakadékba ránthatja.
A partneri viszony gyakorlatilag már ma sem létezik. A találkozók hangnemét a civakodás, a panaszkodás, a nyomásgyakorlás és a fenyegetődzés határozza meg. Az Egyesült Államok megpróbál gátlástalanul visszaélni erőfölényével. Trump egyértelműen ?partnerei? tudomására hozza, hogy nem partnerekre, hanem vazallusokra van szüksége, akik alávetik magukat az ő vezéri akaratának. S bár igaz az, hogy e pillanatban gazdaságilag és katonailag minden kétséget kizáróan Amerika a világ vezető hatalma, az is igaz, hogy ma már korántsem annyira, mint akkor, amikor ezt a tényt nem hangoztatta, legalábbis a mai agresszivitással, s törekvéseit megpróbálta a szabadságideológia, az egyetemes emberi jogok és a modern civilizáció mezében érvényesíteni.
Amerika hegemóniára való törekvése manapság egészen nyíltan jelentkezik. A nyugat-európai sajtó ezt a törekvést nevezi nacionalizmusnak. Ez a nacionalizmus egyértelműen az ?idegenek?, azaz a nem-amerikai állampolgárok ellen irányul. Azaz gyakorlatilag egy-két ? Amerikának maradéktalanul kiszolgáltatott, tehát valóban vazallusnak tekinthető ? állam (Izrael, Szaúd-Arábia, Lengyelország, Románia etc.) kivételével az egész világ ellen.
Az ily módon homogenizált nacionalizmus, amint arra a Francia Macron is ráébredni látszik (végülis a fogalom effajta értelmezése Franciaországból ered) elkerülhetetlenül az államok közti háborúskodásokhoz vezet.
Csakhogy ? figyelmeztet a német sajtó másik része ? Európa az önvédelemre a legkisebb mértékben sincs felkészülve. Németország gazdasági hatalmát nem kis részben épp annak köszönheti, hogy a NATO védőszárnya alá húzódva, az ?amerikaiak legjobb európai tanítványa? gyanánt, azzal a tetszetős érvel, hogy Hitler utódai többé nem fognak háborúskodni, a katonai költségek rá eső hányadát a békés gazdasági expanzióra fordította.
Trump gazdasági háborújával szemben tehát védtelen. Kénytelen Oroszország és Kína felé fordulni (illetve hozzájuk kötődő kapcsolatait felújítani). Ezt azonban nyilván az amerikaiak nem fogják tétlenül nézni. Sajnos, Németország (és a neki kiszolgáltatott EU) gazdasági hatalma nem elégséges ahhoz, hogy Európát a támadások kivédésére képessé tegye. Az egykor hatalommániás Németország ? Hans-Peter Schwarz híres könyvének címét parafrazálva ? a hatalomfelejtés állapotába jutott. Az Unióban csupán Franciaországnak van számottevő hadserege és (a brexitig) Angliának volt.
Robin Alexander a Die Welt újságrója azonban úgy véli, hogy Merkel az oroszokhoz fűződő kapcsolatok felújításával maga is megosztja a Nyugatot, mely egyébként is önmagát látszik feladni. ?Ha demokratikus államok pusztán önös érdekeiktől vezéreltetve cselekszenek, s önmagukat többé nem egy jól körülírható transzatlanti értékrend által definiálják, ez a ?taktika? saját antidemokratikus törekvéseikkel szembeni ellenállóképességüket is aláássa.? Vannak újságírók, akik Trump Oroszországgal szembeni politikájának kiszolgálásában látják a megoldást. De Trump kiszámíthatatlan cikk-cakkjainak ?fényében? ez is merő illúziónak látszik.
Európa a NATO nyújtotta (mint utólag kiderül pusztán látszólagos) biztonságba belefeledkezve ? a Die Welt egy másik újságírójának Jaques Schusternek a szavaival ? egyfajta végeérhetetlen kamaszkorban rekedt meg, képtelen felnőtté válni. Németország például úgy szeretne a biztonsági tanács tagjává válni, hogy ehhez még annyi intellektuális és fizikai erővel sem rendelkezik, mint a már tag Lengyelország.
Valóban úgy tűnik: az Európai Unió bár a felvilágosodást követő kor egyik legnagyszerűbb politikai találmánya, semmilyen vonatkozásban sincs konzekvensen végiggondolva. Hiszen a fentiek fényében szinte már nevetséges, hogy az Unió bürokratáit milyen problémák tartják izgalomban.
Mintha a Holdon élnének.