Via Transilvanica & Koronkai levendulás

Adásunk első felében Székely Anna-Máriát, a Tăşuleasa Közösségi Szervezet ügyvezető elnökét, valamint Balázs József Attilát, a szervezet egyik önkéntesét kérdezzük. Ezt követően Molnár Krisztina összeállítását sugározzuk a koronkai levendulásban szervezett szüretről és nyílt napról.

Continue Reading

Digitalizálják anyakönyvi iratainkat

Az anyakönyvi okiratok informatikai feldolgozását célzó programot indított el hétfőn az európai alapokért felelős minisztérium – közölte Rovana Plumb miniszter. Plumb szerint minden születési, házassági, halotti, illetve válásról szóló anyakönyvi okiratot feldolgoznak, az összesen ötvenmillió irat egy integrált informatikai rendszerbe kerül. (tovább…)

Continue Reading

Kényszerű kilépés

Egyre nyílvánvalóbb, hogy a gyorsan elfogadott (i)gazságügyi- és perredtartási törvények módosításait, egyes politikusok fölmentésének rendelte alá a hatalom, és fogadta el, (sőt helyenként kezdeményezte) a Fidesz itteni fő fiókpártja. És hogy ezek, még az alkotmányos normakontrollt megelőzően is tarthatatlanok. Aztán a sürgösségi kormányrendeletet lengette be Dragnea, a BTk módosítására, mely fölmentené aktuális büntetése alól még a fellebviteli szakasz előtt, viszont ezt a lehetőséget, most úgy tűnik – az utca hangjának és a külföldi nyomás hatására – koalíciós partnerei is elvetik. (tovább…)

Continue Reading

Ma anyanyelvből érettségiztek a kisebbségekhez tartozó diákok

Az írásbeli vizsgákon képes személyazonosító okmány felmutatásával lehet részt venni. A jelentkezőket 7 és 8.30 óra között engedték be a terembe, és három óra állt rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Sajtóértesülések szerint a magyar diákok elégedettek voltak a kapott tételekkel, és viszonylag könnyűnek érezték a  vizsgát, melyen József Attila egy versét kellett elemezniük, rövid érvelést kellett a Facebook közösségi oldal  mellett vagy ellen megfogalmazniuk, valamint harmadik tételként az utazás szerepe és annak jelentősége egy epikus alkotásban címmel kellett egy oldalas fogalmazást írniuk. A tanulók választhattak Jókai Mór Aranyember című regénye, illetve Krúdy Gyula A hídon című novellája között, vagy választhattak más általuk ismert epikus művet is, amelyben az utazás szerepe és jelentősége kiemelkedő hangsúlyt kap.  (tovább…)

Continue Reading