„Jezsuita szerzetes menedzser múlttal és újságíró jelennel.” Így jellemzi magát Kiss Ulrich, aki szép karriert futott be topmenedzserként, mielőtt 20 éves pályáját feladva belépett a Jézus Társasága rendbe. Molnár Krisztina interjúját sugározzuk. Továbbiak a mai adásból…

Majd Pataky Lehel Zsolt riportját hallgathatják meg egy másik szerzetesről. Godó Mihály három ízben, összesen 18 évet töltött a kommunista börtönökben, ebből 8 évet magánzárkában. A jezsuita szerzetesnek, az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezéralakjának állítanak emléket szülőfalujában, Kisiratoson.

Ötven évvel ezelőtt szentelte pappá boldog emlékű Márton Áron püspök Tamás Józsefet, a gyulafehévári római katolikus főegyházmegye jelenlegi segédpsüpökét és általános érseki helynökét. A kerek évfordulón a csíksomlyói kegytemplomban bemutatott aranymiséjéről Biró István készített összeállítást.

A pünkösd Erdélyben és egyre inkább a világ magyarsága számára is összefonódik Csíksomlyóval és a Mária-kultusszal. Urbán Erik ferences szerzetes, a Csíksomlyói kegytemplom igazgatója szolgál számos érdekességgel a több mint félezer éve látogatott Segítő Mária kegyszoborról a Csúcs Máriának adott interjúban.

Műsorunk végén Budaházi Attila rendezővel beszélgetünk, a holnap kezdődő gyermek- és ifjúsági színházi találkozó, a Lurkó fesztivál főszervezőjével és egyik ötletgazdájával.

Adásunkhoz zenét a Sacred Duets címmel nemrég megjelent albumról válogattunk, amelyen Núria Rial világhírű szoprán és a román származású kontratenor, Valer Săbădu? ad elő áriákat és duetteket kevésbé ismert 17-18. századi olasz alkotásokat (többek között Alessandro Scarlatti, Antonio Caldara, Antonio Lotti, Giovanni Bononcini, Giuseppe Torelli, Nicola Porpora műveit) a Bázeli Kamarazenekar kíséretével.