Az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből ? jelentette be Donald Trump amerikai elnök, aki aláírta azt a rendeletet, amellyel visszaállította az Irán elleni büntető intézkedéseket. Az amerikai kilépés ellenére Irán egyelőre tartja magát az egyezményben foglaltakhoz és kész folytatni a munkát a többhatalmi szerződést aláíró többi országgal – mondta az állami televízióban Haszan Róháni iráni elnök.

Franciaország, Németország és Nagy-Britannia sajnálatosnak nevezte az Egyesült Államok döntését, de kész együttműködni egy átfogóbb megállapodás kidolgozásában.

Irán 2015 nyarán egyezett meg az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, Kínával és Oroszországgal, Németországgal, valamint az Európai Unióval, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene életbe léptetett szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. Trump utalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök múlt hétfőn mondott beszédére, amelyben az izraeli politikus hírszerzési jelentésekre hivatkozva azzal vádolta meg Iránt, hogy hazudott és változatlanul atomfegyver kifejlesztésén munkálkodik. Bár azóta kiderült, hogy ezek a hírszerzési információk a 2015 előtti helyzetre vonatkoztak, beszédében Donald Trump így fogalmazott: ezek az információk megerősítik, hogy Irán atomfegyverek kifejlesztésére törekszik.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett ? jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, és sajnálatát fejezte ki Donald Trump amerikai elnök bejelentése miatt, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok felmondja a szerződést.

Recep Tayyip Erdogan török államfő is bírálta ma, hogy az amerikai elnök egyoldalúan felmondta a 2015-ös, többhatalmi nukleáris megállapodást Iránnal. Erdogan szerint az Egyesült Államok lesz Donald Trump döntésének vesztese, mert nem tartott tiszteletben egy nemzetközi szerződést, amelyet aláírt.