Román Győző is költő. Nem tudtam róla, de ez az én hibám. Falumbéli ? szülővárosunktól, Kolozsvártól távol élő, és emiatt néha bánkódó társam. Nehéz visszajutni Kolozsvárra ? már a temetőben sem biztos a helyünk. A Házsongárdban is arra számíthatunk, hogy ?zörögnek a csontok, lázadnak a holtak?. De ugyan miért kell lázadniuk? Mert ?mások fekszenek már a sírban?. Nem azok, akiknek eredetileg ásták. Ott is elfoglalták a helyünket ? és akkor velünk mi lesz? Ugyan mi lehetne! ?A földbe tesznek, s beírnak a nagykönyvbe idegennek.? Ez lenne az erdélyi ? a kolozsvári ? magyar sors?
Első látásra igen. ?Öreg város, már a neved is ellopták? ? állapítja meg a költő, nem kevés keserűséggel. ?A remény meg reszketeg öregapó.? ?Az ódon kövek mondják az igazat? ? ez az egyetlen elégtétel. Nem sok?
Ami eddig történt, az ?pokoli főpróba?. Kár mindig mást hibáztatunk, hiszen magunkkal sem lehetünk elégedettek. A mi esetünkben is ?pénzcsörgésre gyűlnek a mosott agyak?. És egy másik idézet Román Győző verséből: ?Ma erdélyi magyar vagyok, holnap skót meg angol, amcsi, német, svéd, esetleg eperszedő spanyol.? És a diktatúra idején mi sem voltunk jobbak: ?A sok tapstól még vörös a tenyér, és jobban dagad tőle a nemzeti kebel, mikor a beintett nótát fúni kell.? Hát valóban ez a jelenben folytatódó múlt? Az, amit ma is ugyanaz jellemez: ?tett az nincs, csak nyavalygás?? Vagy ?a sírás marad az örök szenvedély?? Sőt, mi több: ?így válik semmivé a megmaradás?
Kemény szavak ezek. Nem csoda, ha ?zörögnek a csontok, lázadnak a holtak?. És a történelem nem nyújt menedéket ? ne is várjuk tőle. ?Úgy kerültünk ide száz esztendeje, mint Pilátus a krédóba? ? állapítja meg a szerző. Hát ezen is el lehetne gondolkodni. Mert miként a Kamu ország, kamu világ című versben olvashatjuk: ?Zúdul a hazugság, mint az őszi eső; jobbról, balról balga lódítás jön elő?? ?Puszilózik a politikus és a maffiavezér, majd a tömeg ravasz litániát regél.? ? Hadd, ne folytassuk, mert ez már inkább publicisztika. Ami ugyancsak jellemző Román Győző verseire.
Maradjunk abban, hogy a múlt olykor ?gyilkos tél?. És tőle várjuk, hogy tavaszt hozzon?! Ne legyünk ennyire együgyűek. Ne osszuk állandóan másra a szerepet, a munkát. Vállaljunk végre ? és tegyünk végre! ? valamit magunk is, különben elbukunk a Pokoli főpróbán, melyről Román Győző most megjelent verskötete szól. Nyavalygásból nincs ? és nem is volt soha ? hiány. Ettől kellene megszabadulni végre, többek között.