Kettős mércét alkalmaz Románia a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, szimbólumaik használata kapcsán ? többek között erről tájékoztatta az Európai Bizottság emberi jogokat vizsgáló testületét az RMDSZ tegnap. Az Európai Bizottság emberi jogokat vizsgáló testülete ötödik terepszemléjét tartotta Romániában ? legutóbbi országjelentését 2013-ban tette közzé. Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla a találkozót követően elmondta, a testület munkatársai tisztában vannak a magyar kisebbséget érintő problémákkal, értesültek Mihai Tudose volt miniszterelnök kijelentéseiről, a médiában időnként megjelenő gyűlöletbeszédről, illetve a sporteseményeken tapasztalt magyarellenes megnyilvánulásokról is. Szintén széleskörű ismereteik vannak az RMDSZ által benyújtott, de elakasztott törvénytervezetekről, ami a 20%-os nyelvhasználati küszöb csökkentésére, vagy március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítására irányultak. ?A rasszizmus és intolerancia visszaszorításáért dolgozó testület tagjainak beszámoltunk az RMDSZ és a FUEN sikeres Európai Polgári Kezdeményezéséről, a Minority Safepackről, elmondtuk, hogy úgy véljük, nemcsak óriási siker az 1 millió 200 ezer aláírás, hanem azt is mutatja, hogy a kisebbségi kérdések rendezése égető probléma, amire európai szinten kell megoldást találni. Azt reméljük, hogy a Brüsszelben meghozott, a nemzeti kisebbségek jogainak betartására vonatkozó döntéseket Románia is hajlandó lesz tiszteletben tartani? ? fogalmazott az ügyvezető alelnök, hozzátéve, hogy a kettős mérce alkalmazása 2018-ban még súlyosabb, hiszen míg az RMDSZ párbeszédet szorgalmaz, a többségi pártok részéről nincs erre fogadókészség.