Mifelénk inkább németesen ejtik, egész egyszerűen így, hogy Cukerberg. De az Egyesült Államokban inkább úgy, ahogyan őmaga is. Zákerbörg. Valahogyan úgy vagyunk vele, mint Amerika német származású nagy írójával, akinek abszurdba hajló szövegei a múlt század utolsó évtizedeiben, kiváló fordításokban, végigmentek a magyar majd a román, sőt valamennyi kelet-európai nyelvterületen is. Róla akkor mifelénk csupán Kurt Fonegutként beszéltek, noha az amerikai akcentusú angolban Kört Vanegötként hangzott a neve. De ejtsük így vagy úgy Zukerberg vagy Vonnegut nevét ? a rádió világhálós honlapjának a kedvéért, ahol ezek a szövegek megjelennek, nem fonetizálok, hanem leírom helyesen a nevüket – , volt valami abszurdum abban, ahogyan éppen a Facebookon lehetett követni szerte a világon, amint az amerikai Szenátus majd a Képviselőház szakbizottsága azt a facebook-gurut kérdezgette, aki alig másfél évtizeddel ezelőtt az életünket immár adott mértékben meghatározó közösségi oldakat létrehozta. Magam is egyike voltam annak a sokszázezer embernek szerte a világon, aki ? hogy stílszerűen fogalmazzak ? végighallgatta a meghallgatást és most nem is a központi kérdésről, arról a politikai célzatú adathalászatról szeretnék beszélni, amely kirobbantotta a botrányt, hanem arról a több órán át tartó amerikai mutatványról, ahogyan a komoly, nyakkendős, öltönyös honatyák elfoglalták a helyüket, ahogyan tanácsadóik, a jól öltözött, csinos lányok sürögtek-forogtak körülöttük, ahogyan a fölé hajló fotóriporterek gyűrűjében megjelent, majd a lehető legkomolyabb és mindvégig rezzenéstelen arccal elfoglalta a helyét maga a facebook-vezér. És ahogyan lehetett érezni a nemzedéknyi különbségeket a megfogalmazásokban, hisz néha valóban úgy tűnt, hogy egyik-másik honatya, vagy éppen honanya, az előtte levő szövegek alapján mondja a magáét, anélkül, hogy értené pontosan a lényeget. Pedig értette, nagyonis értette. És a fogalmi rendszerek eltérése ellenére éppen azért volt igen izgalmas ez a meghallgatás, mert a demokráciáért harcolt a nyilvánosság előtt, egy megújult, egy műszakilag teljesen más világ keretei között, mint ahogyan az Egyesült Államokban a törvényességnek, a szólás- és véleményszabadságnak, a felelősségvállalásnak ezt a hátterét több mint kétszázharminc éve létrehozták. A kelet-közép európai, vagy éppen a magyarországi és romániai politikai vitáktól eltérően, amikor azonnal személyében kezdik támadni a más nézeteket valló embert, itt mindvégig az érvek csaptak össze, és egyértelművé vált, hogy mennyire fontos nem csupán az Államokban az egyén szabadsága, mennyire lényeges, hogy tiszteletben tartsák mindazt, ami saját életének a jellemzőivel, a döntéseivel, a gondolkodásmódjával  kapcsolatos, még akkor is, ha ezek a mindeddig soha nem látott, az emberiség egészét befolyásoló politikai, pénzügyi és információs hálózatokkal kerülnek kisebb-nagyobb súrlódásokba. Mióta világ a világ, a haladásnak mindig két arca van, attól függően, hogy éppen milyen elvek alapján használják fel mindazokat a műszaki-, természet- vagy társadalomtudományi vívmányokat, amelyeket az emberi elme az idők folyamán létrehozott. Az elvek tehát a mindenek fölöttiek és tiszteletbentartásuk nem függhet sem a pénzügyi, sem a politikai hatalomtól. A demokratikus társadalmakba a fékek és ellensúlyok rendszerei, a törvényhozástól, az igazságszolgáltatástól a szabad sajtóig, a civil szerveződésekig éppen azért vannak beépítve, hogy vigyázzanak az emberre bármiféle túlkapások ellen. És az amerikai kongresszusi Facebook-vitáknak nem az álprofilok és álhirek felszámolásának a lehetősége, hanem éppenséggel ez a legnagyobb tanulsága.