Hogyha időm engedi, mindig elmegyek azokra a tanácskozásokra, amelyek a székelyföldi turizmussal foglalkoznak. De azonnal hozzá is teszem: csupán azokra, amelyeket nem politikusok tartanak. Mert ha ez utóbbiak beszélnek, akár előre is el fel tudnám sorolni, hogy milyen mondatok következnek. Gyönyörű hegyeink vannak, nyáron minden zöld és télen minden fehér, ősszel pedig színpompa üli meg a tájat. Hargita, Gyilkos-tó, Egyeskő, Szent-Anna tó, székely emberek székely ruhában amint üldögélnek a székely kapuk előtt és őrzik a népi hagyományokat, csíksomlyói búcsú, a legnagyobb magyar összejövetel. Azután meg kürtös kalács és töltött káposzta minden választékban, ezeréves határ és ezer székely leány, medve az erdőben, medve az úton és így tovább. Én viszont azokat a megbeszéléseket hallgatom meg szívesen, amelyeket olyan szakemberek tartanak, akik mint iparággal foglalkoznak a turizmussal, elemeikre bontják, különböző fő- és alrendszereket állítanak fel, kritériumok alapján mérik meg, hogy mit jelent az előre haladás vagy az egyhelyben topogás, gazdasági mutatókat vizsgálnak és egyáltalán próbálják kiemelni az amatőrizmusról és a dilettantizmusból azt a tevékenységet, amely a jövőben valóban egyénnek és közösségnek hasznot hozó székelyföldi iparággá válhat, hogyha úgy is kezeljük. Nos, a legutóbb, Hargita megye székhelyén, ilyen átfogó tanácskozást tartottak, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a turistának nem elég a hegyek látványa,  nem elég a fenyőillatú ágyakkal és asztalokkal, népi szőttesekkel berendezett panzió, sőt még a friss sajt és a hajnali kakaskukorékolás sem, amennyiben nem kinálnak számára olyan élményeket, amelyeket máshol nem kap meg. Az élmény pedig azokban a programokban rejtőzik, amelyeket egyedivé, sajátossá kell tenni, azaz minden részletében ki kell találni és be is kell tartani, nem elég csupán a világhálón vagy bizonyos szórólapokon meghirdetni, mert a turistának az a szokása, hogy mindent elmond: azt is, ha jól érezte magát, de azt is, ha átverték, ha a hirdetés szövege és a helyszíni tapasztalat nem egyezik. A tanácskozáson az is kiderült, hogy a magyarországi turisták száma csökken, növekszik viszont a hazai utazgatóké, különösképpen a Kárpáton túliak és főként a bukarestiek azok, akik szívesen látogatnak a Székelyföldre és elég sok pénzt hagynak itt. Online reklámokkal foglalkozó fiatal szakemberek hívták fel arra a figyelmet, hogy milyen típusú, úgymond emberközeli fotókkal és szövegekkel érdemes feltölteni a turisztikának szánt közösségi oldalakat, hogyan kell használni azokat a szállásfoglalási előjegyzési honlapokat, amely alapján egyre többen tervezik meg a rövidebb-hosszabb  időtöltésüket. És hogy milyen mértékben változik az életforma Romániában is, arra csupán egyetlen példa. Egyre többen keresnek ugyanis olyan szállásokat, ahová magukkal hozhatják a kedvenc állataikat, kutyáikat-macskáikat, sőt a papagájokat is, ez egy olyan piaci rés ? mondották fiatal szakemberek – , amely a Prahova völgyében és a Bran-, azaz a Törcsvári-kastély körüli panziókban is egyre nagyobb hasznot hajt, érdemes tehát felfigyelni rá. Szóval a tartalom, a forma, a szakértelem, a vendégfogadás emberi vonatkozásai, a kedvesség, az előzékenység, a panziók közötti kapcsolatok meghonosítása, az élményterentés és a  világgal való lépéstartás ? íme néhány olyan tényező, amelyek túlmutatnak a hegyek látványán, ha a Székelyföldön valóban hatékony és gazdasági hasznot hozó turizmust akarunk.