Az igazságszolgáltatás legfontosabb intézményei – köztük a Legfelsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), a Legfőbb Ügyészség és az Igazságügyi Felügyelet – titkos együttműködési megállapodást írt alá a Román Hírszerző Szolgálattal – állította tegnap Codrut Olaru, a Legfelsőbb Bírói Tanács alelnöke.

Olaru közölte, hogy ez az információ az igazságszolgáltatás intézményeivel folytatott hivatalos levelezés nyomán áll rendelkezésére, de részleteket nem tudott meg, mert ezek az egyezmények titkosak. A CSM tegnapi ülésén úgy döntött, hogy kezdeményezi az egyezmények titkosításának feloldását. Az igazságszolgáltatás valamennyi intézményének közölnie kell, hogy kötött-e ilyen megállapodást a hírszerzéssel, el kell indítania a titkosítás feloldásának eljárását, és azt is tisztázni kell, hogy az ügyészségek és a bíróságok között létrejött-e ilyen egyezmény.

Hazánkban évek óta vita tárgyát képezi, hogy a hírszerzés mennyire avatkozik be az igazságszolgáltatás munkájába. A megállapodások törvényességét egyelőre egyik intézmény sem vizsgálta, a CSM tegnapi ülésén csak javaslatok hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy az igazságszolgáltatás legfőbb szakmai testületének, a CSM egészének kell a vizsgálatot végeznie, vagy az igazságügyi felügyeletet illeti meg ez a jog.