Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját ? derült ki abból a határozatból, amelyet a határrendészet továbbított az érintettnek. Dabis Attila tegnap a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a román határrendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy a belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. Dabis Attila esetében nem a nemkívánatos személlyé nyilvánításra vonatkozó, bírósági ítéletet is feltételező törvénycikkely alapján jártak el a hatóságok. A határrendészek március 9-én az Ártánd?Bors-határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiafelvonulásra és tüntetésre.Véleménye szerint kitiltásának politikai okai vannak.