Péntek reggel, zárt ajtók mögött kihirdették az alapfokú ítéletet Horváth Anna volt alpolgármester perében. Az alapfokon meghozott ítélet szerint Horváth Anna 2 év 8 hónap letöltendő, Fodor Zsolt 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítéletet pénteken reggel, zárt ajtók mögött hirdették ki, Horváth Anna is utólag, telefonon értesült a döntésről, bár a helyszínen tartózkodott. A döntés kapcsán azt nyilatkozta, hogy nem számított erre, és „aki kihirdette, vállalhatta volna nyilvánosan az ítéletet”. Azt is elmondta, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen. Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel vádolta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, amely hivatalból indította el az eljárást. Egy titkosszolgálati lehallgatásra alapozva az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Kolozs Területi Szolgálatának ügyészei 2016 októberében emeltek vádat Kolozsvár korábbi alpolgármestere ellen, a pere pedig hosszas huzavona és halasztgatás után tavaly tavasszal kezdődött el. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vádiratában bűntársként tüntették fel Fodor Zsolt kolozsvári üzletembert, akit befolyás vásárlással és pénzmosással vádolnak.

Horváth Annát hallják: