Mondhatni, business as usual, minden a maga útján halad a politikában, csak a globális fölmelegedés okozta márciusi tél (?) zavar bele az ügymenetbe, pedig dehogy. Semmi nem az, aminek lennie kellene, és a perspektíva, a be-, és főként a kilátások ködösek, mit ködösek, egyenesen sötétek. Igen a perspektíva ? azaz a perspiciere, az át- és előreláthatóság ? hiánya, jellemzi a politikát, annak minden bugyrát és szegletét.

A körkörös politikai burkok nézőpontjából szemlélve azt láthatjuk, hogy ? Caragiale fantáziáját überelve ? a mindenestől kiszámíthatatlan amerikai elnök, aki nem mellesleg az Észak-koreai diktátorral készül találkára, üdvözli a kínai életfogytig tartó elnökség bevezetésének ?perspektíváját?, de nem gratulál Putyin, ?fergeteges? (és mindenben szabálytalan), újraválasztásához, holott nemrég nagyon is barátkoztak, amiből mára csúnya vádtömkeleg állt össze ellene. Védővámokat vezet be európai és kínai nagyvállalatok ellen, és továbbiakkal fenyeget, inkább eddig lojális staff-ját meneszti, csakhogy felelőtlen üzelmeit, mantraként ismételgetett rögeszméit követhesse. Szemben, nemcsak a nemzetközi joggal és kereskedelmi renddel, hanem az üzleti racionalitással is. Úgyhogy nehéz eldönteni, hogy ? mondjuk a brit-orosz kémkonfliktusban ? lehet-e számítani az EÁ-ra, vagy sem, és hogy merre is tart a világrend(etlenség).

Közelebb hozzánk, a román kormánypártok továbbra sem kormányoznak, hanem újabb fejezetét támogatják a Iordache-Nicolicea-Márton parlamenti különbizottság (i)gazságszolgáltatás-, még pontosabban, jogállamiság elleni támadásainak. Ezt újabb és újabb át nem gondolt törvénytervezetek formájában szórja a bizottság, taposóaknaként ? először az Alkotmánybíróság, majd siker, esetleg részletes siker esetén ? az elnök és az országos törvénykezés mezejére. A borzongató perspektíva, mely miatt Dragnea és társai álma nyughatatlan, a korrupciós vádak, és ugyan ezek teszik, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai a leghatározottabban ellenállnak a korrupció-ellenes föllépésnek, kitartanak az egyre kevésbé vállalható PSD-ALDE koalíció mellett. Ezzel viszont az ellenzéket hívják ki, és azután nem is csoda, ha az játssza ki a nacionalista, kisebbségellenes kártyát. Mi más lenne az Ab-hoz fordulás gesztusa a vásárhelyi katolikus gimnázium létrehozását ? félig-meddig szabályosan, viszont az Ab által alkotmányellenesnek ítélt ? statuáló törvény okán, ha nem a politikai bosszú, ami a kormánypártiságnak jár ki?

A katolikus gimnázium ?esete? viszont jól kifejezi a rommagyar politikai pártok perspektívahiányát, szűklátókörűségét is. Történt ugyanis, hogy azért, hogy elfödjék azt, a már régen kijavítható téves tanácsi határozatot, mely a gimnáziumot eredetileg létrehozta, hogy a tetteseket mentegessék, ráléptek a ?járhatatlan útra?, össze-vissza kommunikáltak és kapkodtak fűhöz-fához, közben nem egyszer megtévesztve szülőket, diákokat, egyházat és az egész közösséget is. Az ügy egyik emlékezetes epizódja volt, amikor Orbán Viktor telefonon fordult Liviu Dragneához, és utána a rommagyar és királyi magyar médiák büszkén jelentették, hogy a dolog rendeződött (consider it done, döltek hátra sokan, és már csak egy feketét kértek, ráadásként), felejthető. Hisz, íme Orbán megvéd és kisegít, ugrik egy jó szóra és sikeresen intézkedik. S, hogy mégsem ment, jött a parlamenti, azaz törvénytervezetekkel elkövetett maszatolás, több felvonásban. Először egy lényegében mezőgazdasági (sic!) salátatörvény részeként próbálták becsempészni a gimnázium-alapítást, azután külön törvénnyel, sikertelenül. Pedig, ha a diákok és szülők érdekeit tekintik, és nem a politikai erődemonstrációt, egy új helyi határozattal, és tanfelügyelőségi-minisztériumi koordinációval rendezni lehetett volna az ügyet. Jellemző módon erre javaslatot is tettek jogászok, de szóba sem került tanácsaik megfogadása, hiszen az a tévedés, de legalábbis az inkompetencia, beismerésével járt volna, és a felelősök megnevezésével.

Kampány van Magyarországon, és persze itt is, aránytalan eszközökkel, részrehajló médiával, és a hatalomnak kedvező választási szabályozások mellett, egy félrebillent mezőnyben, mely a hatalom számára lejt, és mely mégsem tekinthető lefutottnak. Érdekes fejlemény Hódmezővásárhely ? az egyik fővezér fieff-je ? ahol az ellenzéki összefogás eredményt hozott, a minden eszközzel megtámogatott uralkodó párt polgármester-jelöltje veszített, egy jól kommunikáló, jó kiállású függetlennel szemben. Az ellenzék ezután, mintha felrázódott volna, és az utolsó percben keresi az egyezségkötés, a kölcsönös visszaléptetések lehetőségét (listáikat ugyanis már regisztrálták), hiszen a közvéleménykutatások ?kormányváltó hangulatot? jeleznek, egy jelentős többség (usque 56%) elérkezettnek gondolja a kormányváltást és ez bizalmat ad az ellenzéknek. A bizonytalanok, vagy rejtőzködők (racionálisan érvelhető, a mérések alapján, hogy a kormánypártokat fölülmérik, hogy a bizonytalanok és preferenciával nem rendelkezők között több a váltást óhajtó), jó mozgósítás mellett, leválthatják a nemrég még minden megszállt pozíciójukban bebetonozottnak tűnő hatalmasokat.

Ha, Orbán nem talál új témát, és a csőre töltött migráncsozást-sorosozást csak nyílt fenyegetéssel tudja kiegészíteni (vajon nem máris érződik, hogy Finkelstein halott? De Fico sem a régi, és Kaczynski-testvér lengyelkéi csak biodíszletei a kampánynak) az kevés lehet. Ha a többség elhiszi, hogy az Orbán-rendszer leváltható, győzelemre vihet egy, olyan politikai konglomerátumot, melynek működéséről, perspektívájáról alig tudhatunk bármit is. Legföntebb reménykedhetünk, hogy nem folytatja az orbáni ámokfutást, a sehova nem vezető Nyugat-ellenességet, Putyin-Erdogan ?-pártiságot, visszavenne a korrupcióból, stb., de ez talán kevés a jó kormányzás ígéretéhez.

És akkor itt ajánlok egy gondolat-kísérletet. A Fidesz itteni fiókpártjai szőröstül-bőröstül eladták lelküket a mai magyar hatalomnak (ennek ocsmány kifejeződése volt Kelemen Hunor udvariatlan gesztusa Karácsony Gergely ellenzéki  miniszterelnök-jelölt itteni látogatásakor), elképzelni sem tudják, hogy nem a Fidesz és vezére győz, de mi lenne, ha mégis? Mi lenne, ha április 9-én ellenzéki győzelemre ébrednénk? Értem én, hogy ez a kevésbé valószínű forgatókönyv, de azt is biztosan tudom, hogy kisebbségben kétszeresen káros a kalandorpolitika (hogy politikai gengszterizmust ne mondjak). Ma a Fidesz itteni fiókpártjai, és sajnos általuk az egész közösség, ha akarja, ha nem, spárgában áll, egyfelől a bukaresti már-már vállalhatatlan hatalom, másfelől pedig a budapesti akarnok között. Márpedig a spárga egy fárasztó és perspektivikusan, szétszakadással és padlótfogással fenyegető pozíció, merev és kilátástalan.

Nehéz a hosszan kitartott spárgából szerencsésen talpra állni, a meggémberedett tagokat megfelelő izomtónusba hozni és dinamikus mozgásra bírni, ráadásul az önállóság hiánya, politikai sakkvakságot okoz, zavarodottságot és tanácstalanságot. Csak egy példa a nagybányai, ahol a börtönviselt (vajon ki tudhatja, milyen jogi, vagy titkos egyezségek nyomán szabadult?) polgármester magyar gimnázium elleni kirohanását támogatta (ki tudhatja milyen háttéregyezségek és milyen potenciális hasznok reményében), első körben, a helyi rommagyar szervezet, és az igazgatónőt csúnyán fenyegetve győzködte (sőt nyilvános közleményben szólította föl!) a támadás elhallgatására. Azután, központi figyelmeztetésre, legalábbis egyelőre, visszaúsztak a Rubiconon.

Csakhogy ?a kocka el van vetve? és könnyen arra ébredhetünk egy áprilisi hétfőn, hogy a kalandorpolitika beérett és iránytű, meg perspektíva nélkül pislogunk ?kancsalúl festett egekre?.