Deák Árpád nagyváradi szobrászművész egészalakos alkotását csaknem kétezer ember jelenlétében Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármestere és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke leplezte le.

Az összegyűlt mintegy kétezer ember előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta: Széchenyinek a reformkor idején volt víziója. Vélekedése szerint Románia most “céltalan” ország, mivel az európai uniós csatlakozás után bő tíz évvel sem tudja, merre induljon el, a román politika pedig leginkább az egymás elleni harcról ismerszik ma meg.

2018-nak kellene lennie annak az esztendőnek, amikor néhány kérdésben a romániai társadalom – beleértve az erdélyi magyar társadalmat is – egy olyan párbeszédet folytathat, ami a jövőről szóló megállapodásra irányul ? mutatott rá Kelemen Hunor.