Az üzleti környezet jónak tartja a Pénzügyminisztérium kezdeményezését, amellyel leegyszerűsítette az állammal szembeni tartozások kifizetését. Főként az eddigi 7 űrlap egybeolvasztásáról van szó, beleértve a 600-as nyilatkozatot is. Az egyszerűsítés hozzávetőleg egymillió céget érint és további egymillió magánvállalkozót ? jelentette ki a kis és közepes vállalatok országos tanácsának elnöke. Florin Jianu hangsúlyozta, az űrlap bevezetésével megszűnik az előrefizetési kötelezettség, hiszen év végén vallod be mennyit kerestél és ennek megfelelően kell fizetni az állammal szembeni kötelezettségeket. Egy délelőtti szakmai konferencián elhangzott, annak a mintegy 30 ezer személynek és vállalatnak, akik benyújtották a 600-as nyilatkozatot, újra be kell nyújtania az új űrlapot.