Egy évvel meghosszabbította ma az Európai Unió az ukrán állami javak hűtlen kezelése miatt korábban többek között Viktor Janukovics korábbi elnök ellen elrendelt szankciókat. Két nevet töröltek a listáról, így tizenhárom személlyel szemben maradt érvényben az uniós vagyonzárlat – közölte a tagországok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata. Janukovics 2014 februárjában Oroszországba menekült. Rendszerének olyan kulcsfigurái érintettek az egy hónappal később elrendelt korlátozásokban, akik ellen büntetőeljárás folyik Ukrajnában, mert azzal gyanúsítják őket, hogy a rezsim bukásakor jelentős értékű ukrán állami javakat tulajdonítottak el.