Március elsejétől nő az egészségügyben és oktatásban dolgozók bére – mondta Viorica Dăncilă miniszterelnök tegnap este egy televíziós műsorban. A kormányfő hozzátette, hogy egy közel 4 és fél százalékos bérnövekedés már januárban is volt. Az tanügyben dolgozók fizetése,  a miniszterelnök szerint március elsejétől 20 százalékkal nő, az orvosok és asszisztensek fizetése pedig eléri a 2022-re előirányzott szintet. Viorica Dăncilă azt is elmondta, a nyugdíjpont értéke július elsejétől 1100 lejre nő, illetve azt is, hogy az egységes bértörvény és a nyugdíjtörvény is azt az európai elvet követi, amely szerint egyenlő munkáért egyenlő javadalmazás jár.