A bürokrácia csökkentését, a vidéki infrastruktúra fejlesztését és a hatékony helyi közigazgatást nevezte meg prioritásként a miniszterelnök a Romániai községek egyesületének 21. közgyűlésén mondott beszédében. Viorica Dăncilă szerint a kormány 15 százalékkal akarja csökkenteni a falvak és városok közötti különbségeket a következő két évben, ezért az a céljuk, hogy a román gazdaság teljesítménye felkerüljön az európai gazdaságok első felébe. Konkrétumként a miniszterelnök a célokról azt mondta, hogy két éven belül a települések 87 százalékában legyen vízhálózat, 60 százalékában csatornázás, illetve 61 százalékában korszerűsített úthálózat. A kormány másik fontos célja, hogy 2020-ban minden iskola rendelkezzen működési engedéllyel. Mindezek akkor érhetők el, ha a polgármesterek felhasználják az Országos Vidékfejlesztési program keretében rendelkezésre álló finanszírozásokat, amelyek 50 százaléka nekik szól ? mondta a miniszterelnök.