Ma kezdődik a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinalé, amelynek az 1968-ban Nyugat-Európában elindult mozgalmak, a civil kurázsi, a menekültek helyzete és a filmszakmát megrázó szexuális zaklatási botrányok is fontos témái lesznek.

A fesztivál most először egy animációs filmmel, Wes Anderson Kutyák szigete című alkotásával kezdődik. A nagyjátékfilmes versenyprogramban 24 munkát mutatnak be, közülük 19 indul az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvékért. A zsűri elnöke Tom Tykwer német filmrendező. A díjakat hagyományosan az utolsó előtti – egy szombati – napon adják át, ezúttal február 24-én, az utolsó nap pedig csak a közönségé, akkor még egyszer levetítik a különböz? szekciók legsikeresebb alkotásait.

A Berlinalé a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában.