A törvényhozás szakbizottságainak mai napirendjén egyebek mellett olyan törvénytervezetek szerepelnek, mint Románia Királyi Háza jogállásának a szabályozása és a Független Fejlesztési és Beruházási Alap (FSDI) létrehozása.

Ez utóbbi a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezése, amelynek vitáját ma kezdik meg a Szenátus gazdasági és költségvetési szakbizottságainak együttes ülésén. A tervezett jogszabály célja az, hogy biztosítsa a kórházak és az autópályák építésének pénzügyi fedezetét. A kezdeményezők szerint a szóban forgó alap az állam tulajdonát képezné és létrejöttével több mint 40.000 jól fizetett munkahelyet teremtenének. Az alap létrehozása egyébként szerepel a kormányprogramban.

A Szenátus oktatásügyi szakbizottságának napirendjén a tankönyv-törvény tervezete szerepel. A honvédelmi szakbizottság pedig ma véglegesíti a meghallgatások menetrendjét a kormányőrség tevékenységével kapcsolatban kirobbant botrány kivizsgálásának ügyében. Hasonlóképpen ügyrendi jellegű vita zajlik ma a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságban, miután a testület volt operatív főnöke, Florian Coldea bejelentette, hogy hajlandó megjelenni a képviselők és szenátorok előtt.